Výběrová bibliografie Božena Němcová inspirací pro umění 1842-2020 je v českém písemnictví unikátní dílo na téma spisovatelka Božena Němcová (1820-1862). Pro čtenáře bude přitažlivý hned úvodní padesátistránkový přehled Uctívání Božena Němcové v letech 1837-2020, jenž přináší množství objevných novinek a informací o podnětnosti, inspirativnosti nejslavnější české spisovatelky od jejího sňatku v září 1837 až po rok 2020, kdy si světová kulturní veřejnost připomínala 200 let od jejího předpokládaného roku narození. Tento nástin ve speciálním kalendáriu přináší především posmrtný kult a mnoho zajímavých a veřejnosti dosud neznámých událostí a fakt o druhém životě B. Němcové v české i zahraniční kultuře. Většina poznatků je zde publikována vůbec poprvé a zejména pro veřejnost a literární vědu znamená nesporný přínos a objev. Jádro knihy literárního historika a středoškolského pedagoga Jiřího Uhlíře (*1937), který své dílo vydává vlastním nákladem, tvoří vlastní výběrový soupis básní, básnických sbírek a cyklů, próz, životopisných dramat a dramatizací, dále stručná filmografie a diskografie, soupis akademických prací, bibliografie bibliografií atd. o B. Němcové. K lepší orientaci v soupise slouží nejen podrobný obsah, ale i 17 rejstříků čtyř druhů. Zahraničním uživatelům jsou adresována tři cizojazyčná résumé v angličtině, němčině a pro slovanské badatele také v ruštině. Soupis vychází v nákladu pouhých 500 výtisků v kvalitní šité vazbě, což více zhodnocuje toto kompendium. Kniha tohoto zaměření, pojetí i tematiky o světoznámé spisovatelce Boženě Němcové je svým rozsahem vůbec první toho druhu u nás i v Evropě. To ověřili v zahraničních databázích odborníci z Národní knihovny v Praze i z Ústavu pro českou literaturu Akademie věd v Praze. Její vydání doporučila univerzitní profesorka Jaroslava Janáčková z Univerzity Karlovy v Praze, naše nejvýznamnější současná literární vědkyně zabývající se osobností a tvorbou B. Němcové. Přáli bychom si, aby kniha nalezla cestu k srdcím všech milovníků a čtenářů ikonické Boženy Němcové inspirující a uctívané.

„Michel Houellebecq se stal marketingovým produktem, značkou. Jeho názor má cenu, chtějí po něm, aby se vyjadřoval ke kdečemu… Je vidět, vystupuje jako moudrý muž, naparuje se, baví své publikum svým číslem starého smutného šaška. Pořád má ovšem i čas psát.“ Novinář Denis Demonpion nabízí aktualizovanou a rozšířenou verzi životopisu původně vydaného v roce 2005. Michel Houellebecq je významným spisovatelem, jeho knihy vycházejí po celém světě, vznikají filmové, divadelní, rozhlasové adaptace. Jeho romány i básně se dnes studují v akademickém prostředí. Ačkoli si pěstuje pověst nepříjemného a nepřístupného společníka, je laureátem Goncourtovy ceny a před časem se stal nositelem Řádu čestné legie. Tyká si se současným francouzským prezidentem i s jedním z jeho předchůdců. To vše považoval Demonpion za důležité: text doplnil o nové poznatky a vydal znovu. Český čtenář může číst Houellebecqovy prózy v překladech od roku 2004. Teprve nyní vychází kniha o něm – o tomto francouzském fenoménu současnosti.

E visszaemlékezésben - kisgyerekkoromtól a harmadik évezred első évtizedéig – több mint hatvan év emlékképeit rögzítettem. Ezekből kirajzolódik, hogy osztályidegenként számontartott, ötgyermekes családból származó fiatalként mihez tudtam kezdeni a Kádár-rendszer barátságtalan viszonyai között, és milyen vargabetűket, kerülőket kellett tennem ahhoz, hogy grafikusként kereshessem a kenyerem. A rendszerváltás után szakítottam addigi mesterségemmel, mivel a lapszerkesztés és a közéleti újságírás nyújtott számomra új lehetőségeket. A (névmutatóval ellátott) kötet az általam átélt események kulisszatitkain kívül betekintést nyújt a jobboldali sajtó berkeiben lezajlott folyamatok sokak előtt ismeretlen részleteibe is. Többek között olyan ismert, közéleti személyekhez fűződő emlékeimről szólok, illetve adok közre részleteket a velük készített beszélgetésekből, mint Kónya Imre, Tőkés László, Lezsák Sándor, Csurka István, Orbán Viktor, Szokolay Sándor, Szörényi Levente, Makovecz Imre, Szervátiusz Tibor, Pozsgay Imre, Torgyán József. Rajtuk kívül feltűnik helyenként Pongrátz Gergely, Csengey Dénes, Chrudinák Alajos, Döbrentei Kornél, Friderikusz Sándor, Gyárfás Tamás és mások.

Vyprávět příběh, kniha, která už dlouho chybí na českém trhu. Legendární scenárista a spisovatel Jean-Claude Carriere, držitel Oscara za celoživotní dílo, vypráví s přehledem a humorem o řemeslu literáta, o své spolupráci s nejvýznamnějšími světovými režiséry, například s Milošem Formanem, Louisem Bunuelem či Peterem Brookem. Toto druhé vydání knihy po dvaceti letech je doplněno krásnými fotografiemi Mistra a předmluvou Terezy Brdečkové. Slovy autora: „Ústřední místo, které vypravěč zaujímal, předpokládalo jednu podmínku – nikdy nemluvil o sobě. Zlaté pravidlo: nikdy se nepovažovat za hodna vyprávění. Jakýkoli osobní cit vložit jen do reakcí a slov postav, skromně a neústupně se za ně skrýt. Skutečný vypravěč – profesionál vybraný a vychovaný pro svůj úkol – je beztak skoro přízrak, neznámo; vysoká věž, v níž náhoda vylámala díry. V té věži se prohánějí vichry nesoucí vzdálená poselství a věž jejich vanutím rezonuje tak, že se chvílemi domníváme slyšet hlas. Victor Hugo nazýval tento neznámý zdroj „ústa stínu“. Myslím, že můžeme tento výraz použít pro vypravěče samého. Nikdo nedokáže říci, kde se rodí myšlenky, kde se za sebou řadí epizody. Krása příběhu vyvěrá téměř vždy z temnoty. Kdo napsal bibli, Mahábháratu? Jaký člověk byl Shakespeare?“

Neotrasiteľná ateistka Sally Readová konvertovala na katolícku vieru v priebehu deviatich mesiacov. V roku 2010 bola Sally označená za jednu z najlepších mladých spisovateliek britskej básnickej scény. Ako feministka s hlbokým protikatolíckym cítením začala písať knihu o ženskej sexualite. Počas zbierania materiálu k svojej knihe sa rozprávala aj s istým katolíckym kňazom. A tento rozhovor ju priviedol k dramatickému duchovnému pátraniu, ktoré sa skončilo priamo vo Vatikáne, kde bola prijatá do Katolíckej cirkvi. Príbeh je napísaný živým, poetickým jazykom. Autorka veľavravne a presvedčivo opisuje svoje stretnutia s Otcom, Duchom a Synom presne tak, ako jej boli postupne dané. Tieto udalosti vrhli nové svetlo aj na zážitky z minulosti na otcovu smrť, na jej prácu psychiatrickej zdravotnej sestry, na mladé roky života v Londýne. Osvetlili tiež výzvy, ktoré so sebou prináša manželstvo a materstvo v cudzej krajine. A hoci vieru predtým rázne odmietala, po dôvernom stretnutí s Láskou, so samotným Kristom, sa v nej intenzívne rozvinula a vyústila do veľkej životnej premeny. Sally Readová je britská poetka, spisovateľka a bývalá zdravotná sestra. Narodila sa v roku 1971 v Suffolku v Spojenom kráľovstve. Študovala na Open University a University of South Dakota v USA. Okrem niekoľkých básnických zbierok napísala autobiografické diela Žiarivá temnota noci (2016) a Zvestovanie: Volanie po viere v rozbitom svete (2018). S manželom a dcérou žije v Taliansku neďaleko Ríma.

Autobiografická kniha jednoho z nejvýznamnějších maďarských spisovatelů současnosti. Péter Esterházy se v posledních dvou letech svého života vyrovnával se smrtelnou diagnózou formou deníkových zápisků. Své postřehy a úvahy prokládal citáty i kratšími literárními útvary, vznikla mozaika plná bystrých charakteristik lidí a událostí. „Na konci dubna se mi ohlásila mírná bolest, pokud si dobře pamatuji, pod žebry na pravé straně. Nebo na levé? Nestaral jsem se o to. Zjistili mi rakovinu slinivky břišní s metastázemi v játrech,“ sděluje čtenářům Péter Esterházy v knižním vydání deníku, který si začal vést, když mu diagnóza potvrdila smrtelnou chorobu, na niž v červenci 2016 zemřel. Autor pozoruje sám sebe (své nové, nemocné já) i okolí, reflektuje a zaznamenává, co se s ním děje a co dělá, nebo — ačkoli by měl — naopak nedělá, doma, v nemocnici či kam ho právě tok všedních dnů zanese. Své postřehy a úvahy prokládá citáty, zážitky z četby, ba dokonce i kratšími literárními útvary. Takto vzniklou mozaiku různorodých textů, veselých i posmutnělých, letargických i rozverných, plnou bystrých charakteristik lidí a událostí, můžeme číst nejen jako zprávu o postupující chorobě, ale i jako milostný deník zachycující proměnlivý a silně náladový vztah pisatele deníku a jeho rozmarné milenky, bující slinivky, lépe řečeno slečny Inivky. Je to milenka věrná, nezapuditelná a zároveň — právě proto — i krutá.

Na dvě stě stranách glos, postřehů a vzpomínek na to, jak šel čas, tvůrčí i osobní, se smyslem pro detail, atmosféru i umění říci něco mezi řádky, se Eva Frantinová snaží rozdělit se se čtenářskou veřejností o své leckdy i intimní zážitky a postřehy, včetně muzicírování. Při své literární zpovědi nezapře básnířku, jejíž verše čte již druhá generace.

První vydání vzájemné korespondence Františka Hrubína a Jana Zahradníčka zahrnuje všechny dostupné dopisy obou básníků (téměř sto korespondenčních jednotek). Pocházejí z období let 19371950, poslední tak byl napsán jen půl roku před Zahradníčkovým zatčením a odsouzením ve vykonstruovaném politickém procesu. Kniha je jedinečným dokumentem o přátelství obou básníků i o genezi a vzájemné reflexi jejich poetik. V dopisech nalezneme mj. řadu dokladů k některým Hrubínovým a Zahradníčkovým sbírkám a zejména osobité komentáře k soudobé literární, kulturní i společenské situaci, již oba autoři vnímali především v průběhu války z ideově shodných, katolických pozic a ve vzácném uměleckém souladu.

Syn jedného z vodcov štúrovskej generácie sa stal, podobne ako jeho otec, jednou z vedúcich osobností boja za národné sebaurčenie Slovákov. Zároveň bol výnimočným literátom a organizátorom slovenského literárneho života v časoch krutého maďarizačného útlaku. Napriek tomu je dodnes vnímaný kontroverzne.

Ak niekde Pavol Országh Hviezdoslav (1849 - 1921) zostupuje z literárneho Parnasu na obyčajnú zem, tak je to v korešpondencii manželke Ilone (1856 - 1932). Pokojné, vrúcne, naplnené každodennosťou, tak by sa dali charakterizovať jeho listy. Písal ich v časovom rozpätí takmer tridsiatich rokov a vytvárajú jedinečný príbeh celoživotného pevného vzťahu vyrozprávaného z jednej strany, keďže listy Ilony Novákovej, neskôr Országhovej sa zachovali len útržkovito. Väčšia časť korešpondencie zachytáva obdobie pred svadbou, ďalšia mapuje krátke obdobia odlúčenia manželov, najmä počas pobytov básnika v kúpeľoch. Otvára sa pred nami obraz manželského spolužitia i žánrový obrázok života na Slovensku z prelomu 19. a 20. storočia, príbeh lásky, jej stálosti v každodenných premenách, i príbeh jazyka. Patetický básnik sa pred nami odhaľuje ako nežný snúbenec, milujúci manžel, komentátor rodinného i spoločenského diania, starostlivý domáci pán a kde-tu sa nezaprie ani ako "pravotár", teda advokát, čo bolo jeho pôvodné povolanie. Zostavovateľkou knihy a autorkou sprievodných textov je spisovateľka Jana Juráňová, ktorá sa vzťahu Pavla a Ilony Országhovcov venovala v románe Žila som s Hviezdoslavom (2008). Tentoraz sa však vrátila do archívov, aby sa na tento vzťah pozrela inými očami, nie ako prozaička. Kniha ponúka okrem kompletnej zachovanej korešpondencie P. O. Hviezdoslava svojej celoživotnej láske aj bohatý doplnkový materiál a vyniká grafickým spracovaním.

Cselényi László (1938) a jelenkori magyar költészet "fekete lova". Ahhoz, hogy izgalmas, robusztus, valóban a szó minden értelmében monumentális költészete végre befusson", azaz szélesebb körökben is ismertté váljon, először is ki kellene szabadítani a költőt abból a fámából, amelybe makacs avantgárd ars poeticáival elsősorban ő maga kötözte be magát, holott olyan értelemben, ahogy a klasszikus avantgárd hirdette meg a radikális tagadás költészetét, régen nem tiszta avantgárd költészet már az övé. Olvassunk csak bele a kezünkben tartott új Cselényi-monográfiába, Vilcsek Béla kitűnő munkájába: "Cselényi László számára a hatvanas évek második felének párizsi strukturalizmusával megállni látszik az idő. Minden tekintetben. De azért ne feledjük, ez a személyre szabott lírai strukturalizmus kitüntetett helyet biztosít Lautréamontnak és Rimbaud-nak ugyanúgy, mint T. S. Eliotnak és Ezra Poundnak, Hegelnek és Heideggernek csakúgy, mint Spinozának és Lukács Györgynek, Bachnak és Bartóknak, Móricznak és Szentkuthynak, Kassáknak és József Attilának. Az Umberto Eco-i nyitott mű elméletét éppen úgy a magáénak vallja, mint a derridai dekonstrukciót..." Tehát lírai konstrukció és dekonstrukció, strukturális zártság és ecói nyitottság - s ha ehhez hozzétesszük a főleg a fiatalabb irodalomteoretikusok által Cselényi költészetéből kimutatott zenei elvűséget és aleatórikusságot", akkor elmondhatjuk, hogy az utóbbi mintegy két évtized Cselényi-recepciójában a költő oeuvre-je éppen az avantgárd meghaladásának az értelmében rajzolódott át. Ennek az átrajzolódási folyamatnak és egy új, fámák és iskolák feletti, sajátos, mégis egyetemes kőltői arculat megképződésének pontos, szakmailag, filológiailag megbízható rajza Vilcsek Béla (részletes bibliográfiával és biográfiával is felszerelt) jelen Cselényi-monográfiája. Tőzsér Árpád

Ritka kincs, egyfajta irodalmi kalandregény kerül a Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattárából az olvasók elé: az 1930-as évek fölfedezettjének, a szociofotós Kálmán Katának a naplója. Kálmán Kata 1936 novemberében még mint lelkes olvasó, tisztelő kérte fel a Tiborc című fotóalbum előszavának megírására Móriczot Zsigmondot, ám ezzel hirtelen bele is sodródott az író éppen felbolydult életébe. A természetesen fényképekkel kísért napló nemcsak a krimiszerűen végigmesélt utolsó nagy szerelem, a Csibe-kapcsolat titkaiba vezet be, hanem a korszak kulturális közéletének számtalan érdekességével is megismertet - egy páratlan epizódjában Bartók Bélával a középpontban. A szöveget gondozó-szerkesztő Varga Katalin kísérőjegyzetei a korabeli események és szereplők gazdag világában kalauzolnak tovább.

Ebben a megindító és lebilincselő memoárban, melyet Sandra Cisneros "korunk mitikus utazásaként" méltatott, egy ifjú poéta regéli el megdöbbentő és jellemformáló vándorútjának feledhetetlen történetét, amit kilencévesen tett Salvadorból az Egyesült Államokba. Javier Zamora "kalandja" végül egy csaknem ötezer kilométeres utazásnak bizonyult salvadori szülővároskájából Guatemalán és Mexikón keresztül az Egyesült Államokba - illegális bevándorlóként. A kisfiú hátrahagyja szeretett nénikéjét és nagyszüleit, hogy rátaláljon az előre utazott édesanyjára, akit négy éve látott utoljára, és apjára, akire már alig emlékszik. Amikor nekivág az útnak néhány idegen és egy embercsempész (kojot) társaságában - akit azért béreltek fel, hogy elvezesse őket a biztonságba -, Javier arra számít, hogy az utazás mindössze két röpke hétig tart majd. A kilencéves kisfiú fejében csakis az jár, hogy veti majd magát szülei karjaiba, és milyen lesz ismét egy fedél alatt élni velük. A veszedelmes csónakutakat, a gyilkos sivatagi meneteléseket, a rászegezett fegyvereket, letartóztatásokat és fondorlatokat, melyek várnak rá, elképzelni sem tudja; és azt sem láthatja előre, hogy az a tizennégy nap két teljes sorsfordító hónappá nyúlik a vándortársak mellett, akik egy váratlanul fellelt családként nyújtanak támaszt neki. A Solito megindító és sodró lendületű történet, mely testközelből a hely és a körülmények hangulatát egyedülállóan megidézve számol be a bizonytalan kimenetelű, képtelenséggel határos utazásról, s egyben arról a csodálatra méltó jóságról és szeretetről is, amit a szükséget szenvedő a legváratlanabb pillanatokban kaphat embertársaitól. Az emlékirat hőse természetesen maga Javier Zamora, a szerző, de éppúgy azok a csendes milliók is, akiknek nincs más választásuk, mint elhagyni az otthonukat. Valóban egy modern hős utazása ez, egy lebilincselő történet, amelyben az olvasó utazótársául szegődhet a kis Javiernek. Javier Zamora 1990-ben született Salvadorban. Apja Javier egyéves korában elmenekült az országból, majd édesanyja is követte, még mielőtt a kisfiú betöltötte volna ötödik évét; mindkét szülőt az Egyesült Államok által finanszírozott polgárháború kényszerítette a kivándorlásra. A kis Javier kilencéves korában megindult vándorútjára Guatemalán, Mexikón és a Sonora-sivatagon át. Unaccompanied (Kísérő nélkül) című bemutatkozó verseskötetében az ifjú költő az olvasó elé festi, hogyan zilálta szét családját a háború és a kivándorlás. Javier Zamora Stegner-ösztöndíjat kapott a Stanfordra, majd Radcliffe-ösztöndíjat a Harvardra, s jelenleg is a National Endowment of Arts (Nemzeti Művészeti Alapítvány) és a Poetry Foundation (Költészeti Alapítvány) ösztöndíjasa.

1901-ben az akkor már Nagyváradon újságíróskodó Ady Endre kritikus hangú jegyzetet írt az úgynevezett kanonok sor épületeiben elzárkózó és ott dőzsölő katolikus papok életviteléről, életmódjáról, de valójában a klérus ellen. Az egyház, az egyház nevében, ezt követően őt beperelte. Több mint két év telt el, amikor is végrehajtható ítélet született, amely Adyt háromnapos elzárásra ítélte. Bevonult. Éttermek versengtek azért, hogy ellátását biztosítsák. Az irodalomtörténet és a mai krónikusok számára sokáig hozzáférhetetlen volt az a dokumentum, amely most titokzatos úton előkerült. Hála és köszönet Tóth János muzeológusnak és Péter I. Zoltán írónak, akik feldolgozták, újabb ismeretekkel egészítették ki a csaknem százéves, eltűntnek hitt dokumentumot.

When Charlotte Bronte's father asked Gaskell to write his daughter's biography, his main concern was to preserve the legacy of Charlotte and present an authorised take on her life as opposed to the speculations and gossip in the yellow papers. Gaskell and Charlotte had met on just a few occasions, so the biographer had to do profound research to actually delve into her mysterious life. From Charlotte's own notes to various letters she had access to, Gaskell is seen mapping through a range of sources to find out the truth of her life. Right from the first pages of the text, we can distinctly spot Gaskell's artistic infusions of metaphors and the poetic descriptions of the setting as well as doing justice with the life of Charlotte Bronte. This biography is all that is needed for Bronte's readers as well as the admirers of inventive stylistic takes in non-fictional writing. Upon its publication in 1857, The Life of Charlotte Bronte quite predictably caused controversy, so much so that the biographer was threatened with a legal action. Exciting exploration into Charlotte's life and the criticism which followed, this makes it a must read for Bronte students and fans.

Költő, babérkoszorú nélkül. Az "őrület" szülte a zseniális verseket, avagy a mélylátás, a lélek érzékenysége zavarta meg az elmét? Mi lett volna József Attilával, ha komfortos életet él, ha kapcsolatai, szerelmei harmonikusan alakulnak, ha idejében megkapja az irodalmi elismeréseket? Mivé alakul művészete, ha másmilyen sors adatik neki? Hatások - ellenhatások. "Pokolra kell annak menni, ki költő akar lenni?" Az életrajz második kötete megrendítő élményt nyújt, végigkalauzolva olvasóját József Attila utolsó tíz évének örömein, küzdelmein és csalódásain, amelyek mögött egyre súlyosbodó lelki problémák rejlenek. Az első kötethez hasonlóan nem kizárólag a költőről fest részletes képet, bemutatja azokat a személyeket - elsősorban azokat a hol imádott, hol gyűlölt nőket -, akik kulcsszerepet játszottak az élete alakulásában. Örök harcban a világgal, örök harcban önmagával.