12,79 €
Uvedená cena je platná k 12.09.2024

A könyv, melyet kezében tart az olvasó, ötödik kiadásban jelenik meg Magyarországon. A Füstös képek címen ismertté vált, a "cigány világot" belülről bemutató regény ma már fogalommá vált a cigányságot kutató szakemberek körében. 1975-ben, a regény első kiadásának megjelenésekor sokkolta a cigány és nem cigány olvasókat egyaránt. A művet később még 19 országban adták ki. Az író a cigány próza megteremtője,

Na sklade
Zľava 4%
Výrobca:
Popis produktu

A könyv, melyet kezében tart az olvasó, ötödik kiadásban jelenik meg Magyarországon. A Füstös képek címen ismertté vált, a "cigány világot" belülről bemutató regény ma már fogalommá vált a cigányságot kutató szakemberek körében. 1975-ben, a regény első kiadásának megjelenésekor sokkolta a cigány és nem cigány olvasókat egyaránt. A művet később még 19 országban adták ki. Az író a cigány próza megteremtője, és nem riadok vissza kimondani, hogy Lakatos Menyhért regénye a magyarországi cigányság "Száz év magánya". A nyolcszáz éve Európában élő cigányság életének ábrázolása szépirodalmi teljesítmény, írói bravúr, egy eddig ismeretlen világ belső viszonyait feltáró írásmű. Egyszerre mindegyik, de leginkább korrajz. A Füstös képek a cigányok vad és mégis emberi viszonyainak, kapcsolatainak bonyolult összessége. A "magamat jöttem megmutatni, hogy látva lássanak, hogy látva lássanak" kitárulás szándékával a világ felé. Emlékszem, amikor összeültünk páran tenyérnyi albérleti szobájában, hogy felolvasson készülő regényéből. Megkért, írjak mottót regénye elé, én meg nem tudtam, mi az a mottó. Elvette táskámban lapuló verseimet, és kiválasztott egyet. "Ez a mottó", mondta, és kézirata elé illesztette. Vidámak, élcelődők, hangosak, kibírhatatlanok voltunk. Később, ahogy az írás haladt előre, egyre mélyebbre hatolva a "cigány világ" bugyraiba, egyre inkább rátapintott életünk valamely szegmensére, kezdtünk önmagunkra, családtagjainkra, rokonainkra ismerni, és egyre csendesebbek lettünk. Elcsendesedtünk, mert ráismertünk múltunkra, a mi világunk rejtett dimenzióira. Szinte ma is hallom Menyhért keserű iróniáját, legtöbbször öniróniáját. Megmutatta, hogy érző, gondolkodó, hús-vér emberek vagyunk, akik idetartozunk, ez a hazánk, hisz ebből a földből nőttünk ki mi is. A barátról, az alkotótársról, a tanítómesterről, a művészről, a magyarországi cigány irodalom fundamentumáról, az első tudatossággal gondolkodó cigány emberről nehéz múlt időben beszélni. Lakatos Menyhért nekem ma is jelen van, igaz, lassan halványul a kép, de egyre közelebb kerülünk egymáshoz a transzcendens világ árokpartján, ahol együtt tépkedjük a selymes virágszirmokat, mint egykor a Virágárok utcában, ahol megszületett a Füstös képek. -(Choli Daróczi József)

Beletria - ostatné

Vítajte v kategórii Beletria - ostatné! Táto podkategória ponúka širokú váhu kníh z rôznych žánrov a tematík, ktoré nezapadajú do konkrétnych podkategórií v rámci beletrie. Pre tých, ktorí hľadajú knihu mimo obvyklých žánrov, prinášame unikátne príbehy a literárna diela, ktoré vás pohladia po duši a rozšíria vašu predstavivosť.

V tejto podkategórii nájdete autentické knihy, ktoré nezapadajú jednoznačne do sci-fi, fantasy, romantiky ani do detektívky. Môžete tu objaviť skrýš pre originálne diela, pre ktoré sa nenašlo konkrétne miesto niekde inde. Medzi týmito knihami sa skrývajú príbehy, ktoré poskytnú oddech od štandardných žánrov.

Od neobvyklých autobiografií a cestopisov po jedinečné eseje a básnické zbierky, táto podkategória ukrýva nekonečné možnosti objavovania nových literárnych vodcov. Ak sa chcete ponoriť do zvláštneho a jedinečného sveta slov, potom je táto sekcia ako stvorená práve pre vás.

Knižný výber v tejto podkategórii je starostlivo zhromaždený, aby uspokojil rôzne vkusy a preference čitateľov. Každá kniha, ktorú tu nájdete, je starostlivo vybraná pre svoju originalitu, kvalitu a schopnosť príbehu vás zaujať od prvej strany až do poslednej.

Ak rád objavujete nové literárne diela, ktoré nie sú jednoznačne zaradené do konkrétneho žánru, ste na správnom mieste. Prelistujte naše knižné tituly v podkategórii Beletria - ostatné a nájdite nový poklad pre svoju knižnicu. Nech už preferujete lyrické básne, filozofické eseje alebo originálnu prózu, sme presvedčení, že tu získate skvelý zážitok a objavíte nových obľúbených autorov. Vstúpte do fascinujúceho sveta literatúry, kde sa každá strana stáva dobrodružstvom.


Gazdag nő-befektetés nőknek Gazdag nő-befektetés nőknek

Híd a Kwai folyón Híd a Kwai folyón

Királyok Királya Királyok Királya

Amikor egy féltékeny volt szerető elpusztítja Amber Benbrook és vőlegénye Penrod Ballantyne boldogságát, a jövőjük összeomlik. A céltudatos Amber, ikertestvérével Saffronnal és férjével a kalandor Ryder Courtney-vel Etiópiába utazik. Szerencséjüket keresve indulnak el a veszélyes útra, ám hamarosan rájönnek, hogy mindent elveszíthetnek egy hatalmas új uralkodó Menelik II., a Királyok Királya által.

Kilenc év Orbanisztában Kilenc év Orbanisztában

Ellenállás és elköteleződés, aggodalom és remény: ezek az orbánisztáni lét kulcsfogalmai, amelyek mindannyiunk számára ismerősek. Erőnkhöz mérten próbálunk ellenállni annak a rombolásnak, amely egyaránt pusztít embert és környezetet, társadalmat és demokráciát, jelent és jövőt. Ellenállásunk nem dacos ellenkezés, hanem kitartás értékeink, céljaink és víziónk, egy boldogabb Magyarország melletti elköteleződésünkben.

A Pál utcai fiúk A Pál utcai fiúk

\"A grund... A pesti gyereknek ez az alföldje, a rónája, a síksága. Ez jelenti számára a végtelenséget és a szabadságot. Egy darabka föld, melyet egyik oldalról düledező palánk határol, s melynek többi oldalain nagy házfalak merednek az ég felé. Most már a Pál utcai grundon is nagy, négyemeletes ház szomorkodik, tele lakóval, akik közül talán egy se tudja, hogy ez a darabka föld néhány szegény pesti

A gyerek A gyerek

Anyává válni mélyen testi és egyúttal felforgató érzelmi, egzisztenciális tapasztalat - ennek az átalakulásnak, változásnak leheletfinom rajza ez a regény. A családdá válás krónikája, amelyben a gyerek születését megelőző események és a kisgyerekes élet hétköznapi, apró szilánkjaiból egy szerelem története is kibontakozik. Az elköteleződéstől, a gyerekvállalástól való félelem nyers, pszichológiai mélységű

Nagy antistressz-könyv Nagy antistressz-könyv

Könyvünk a stressz ellen nyújt naptárszerű elrendezésben tartalmas, feszes, de apró falatokra elosztott programot, a gyakorlatban kipróbált ötletekkel és tanításokkal. A programok használója, az olvasó egyszerű napi gyakorlatokkal egy egész évre való értékes stresszt leküzdő folyamatsort dolgoz ki magának, és csak úgy mellékesen közben újrarendezi egész életét - mentálisan és külsőleg egyaránt. Szert

Monszunnapló Monszunnapló

A Monszunnapló igazi indiai csemege, amelyben ínycsiklandó receptek keverednek megkapó családi történetekkel. Shoba a dél-indiai Madras városában nevelkedik, egy népes hindu famíliában, ahol a házasságok asztrológus bevonásával köttetnek. A család mindennapjaiból éppúgy kihagyhatatlan Raju, a tejesember, aki a feleségeiről nevezi el a teheneit, vagy Chinnapan, aki a madrasi úrinők, a mámik színpompás

Rosszfiú Rosszfiú

Amikor Juliet Doyle fegyvert talál a lánya, Erin szobájában, tanácsot és segítséget vár Banks főfelügyelőtől, régi barátjától, nem is sejtve, hogy ezzel milyen lavinát indít el. Ám Banks szabadságon van az Egyesült Államokban, így az ügy máshoz kerül a rendőrségen. A nyomozás a szokásos módon indul meg, szörnyű következményeket vonva maga után, több ember sorsát megpecsételve. Tracy, Banks főfelügyelő

Transformers: A múlt árnyai Transformers: A múlt árnyai

Az Északi-sarkvidék jégtakarója alatt rábukkantak egy hatalmas, nyilvánvalóan földön kívüli gépezetre. Fejlett technológiája mellett eltörpül az emberi technika, s titkainak megfejtése évezredekkel előrelendíti az amerikai tudomány fejlődését. A rejtélyes gépezet eredetének kutatása során egy titkos kormányügynökség veszélyes felfedezőútra küldi a Ghost I űrhajót és legénységét. Amikor váratlan működési

Ha véget ér a nyár Ha véget ér a nyár

Az édesanyja elvesztése után némaságba burkolózó Blue Calhoun felnőve jómódú és sikeres orvos lesz. Hamarosan azonban újabb családi tragédiával kell megbirkóznia. Felesége meghal, s mivel Blue-t gyötri a lelkifurdalás, amiért nem tudja megmenteni az asszony életét, mintegy vezeklésül mindenkin segíteni akar: gyógyítja, sőt olykor befogadja a szegényeket, az elesetteket. Ám egy nap az egyik pártfogoltja,

Tündérvidék Tündérvidék

Generációkon keresztül az Árnymezsgye jelentette a határvonalat az emberek lakta földek, és nem emberi ellenségeik, a halhatatlan qarok által uralt, az emberek számára immár elveszett északi territóriumok között. Most azonban, évszázadokkal létrehozása után ez a határvonal megindul, és azzal fenyeget, hogy elnyeli az emberek által lakott földeket, így Délgyepű királyságát is. Varázslattal életre hívott

A harcos szíve A harcos szíve

Sam Sheridan mindig is szerette a kihívásokat: dolgozott déli-sarki építkezésen és egy montanai állatfarmon, Új-Mexikóban megküzdött az erdőtüzekkel, és körülhajózta az egész világot. 1999-ben aztán Ausztráliába keveredett, ahol az egyik helyi edzőteremben rájött, hogy engednie kell a régóta benne szunnyadó vágynak, s igazi harcossá kell válnia. Egy év múlva már Bangkokban, a legendás Fairtex táborban

Belső utazások Belső utazások

Indulj be! Hangolódj rá! Ugorj ki! - hangzott Leary mantrája. A beindulást segíti a pszichedelikus élmény. A ráhangolódás a \"belső utazások\" hatására létrejövő életforma-változtatás. A kiugrás a megszokott rend, rendszer elhagyása. Leary szerint a pszichedelikus élmény valós önmagunk megtalálásához vezet. Azért figyelemreméltóak ezek az írások, mert nagyon szemléletesen dolgoznak ki nézőpontokat,

Mentsük meg Rachelt! Mentsük meg Rachelt!

Mi történik, ha a tökéletesnek tűnő reggel hirtelen rémálommá változik? A számítógépzseni Sam Case vagyonát nem épp tisztességes eszközökkel szerezte. Kifejlesztett egy zseniális programot, amellyel a pénzmozgás nyomai eltüntethetőek a hatóságok elől. A páratlan lehetőséget kihasználva több alvilági ügyfeltől kap megbízást. Sam beleszeret a gyönyörű Karen Vogelbe, az együtt töltött éjszaka után azonban

Darwin - játszma Darwin - játszma

Minden olyan bonyolult... Kata egy elitgimnáziumba jár, ő a legjobb matekos, rendszeresen maratoni távokat fut, a fiúkat le sem tudja vakarni magáról, és ráadásul az anyja is jó fej. Valami még sincs rendben az életében. Három barátnőjével együtt ő is úgy gondolja, minden könnyebb lenne egy másik osztályfőnökkel. Kata, Patrícia, Lidi és Zsófi titkos szövetséget köt: ők lesznek a Darwin\'s Daughters,

Vím, jak chutná vzduch Vím, jak chutná vzduch

Poznej upřímou a místy až šokující zpověď bývalé dánské modelky Marie Hirseové, která v sedmnácti letech onemocněla mentální anorexií. V autobiografickém příběhu popisuje své myšlenky a pocity z období, kdy podlehla klamné představě, že skrze ovládnutí svého těla a hladovění dosáhne větších úspěchů a vyššího sebevědomí. Touha \"shodit pár kilo\" ji dovedla, stejně jako řadu dalších mladých dívek, až

Záchrana Smaragdové královny Záchrana Smaragdové královny

Převody jednotek? Fuj! Soustava rovnic o dvou neznámých? Brr! Mocniny? To už vůbec ne! Přesně tohle si myslel Alex dostával totiž ve škole zmatematiky samé špatné známky a připadalo mu, že počítání je pro něho jen ztráta času. Pak ale našel podi vnou tužku, která i ten nejtěžší příklad vyřešila, jako když bičem mrská, a vjeho knihovničce se objevila zvláštní pohádková knížka Když se pak ukázalo, že

Lolita Lolita

\"A Lolita bizonyos értelemben túlságosan nagy regény. Úgy zúdul rá az olvasóra, mint valami kábítószer, amely erősebb, mint bármelyik, amit eddig felfedeztek vagy létrehoztak... A Lolita kegyetlen könyv a kegyetlenségről.\" Martin Amis írta ezt Nabokov leghíresebb regényéről: egyike annak a számos - vagy inkább számtalan jelentős írónak -, akikre nemcsak a Lolita, hanem az egész nabokovi életmű óriási

Drága élet Drága élet

\"Bizonyos dolgokra azt mondjuk, megbocsáthatatlanok, vagy, hogy soha nem fogjuk megbocsátani magunknak. De megbocsátjuk - mást se teszünk.\" Alice Munro különleges képessége, amellyel elénk tárja egy élet lényegét, legújabb kötetében is tetten érhető. Mindig képes rávilágítani ... Folytatás ›› arra a sorsfordító pillanatra, amikor egy véletlen találkozástól, egy meg nem tett lépéstől vagy egy váratlan

Populárne produkty

Sklepy v zahradě - Stavba krok za krokem - Faltýnek Jiří
11,97 €
Uvedená cena je platná k 12.09.2024
Známe se celé věky - Andrea Homolová
31,30 €
Uvedená cena je platná k 12.09.2024
Jak si lidé hrají - audiokniha
15,42 €
Uvedená cena je platná k 12.09.2024
Zlaté hovno - Jan Drnek (Jan Drnek) (česky)
2,08 €
Uvedená cena je platná k 12.09.2024
Zvědavá šťěňátka
4,42 €
Uvedená cena je platná k 12.09.2024
My Dyslexia (Schultz Philip)
15,16 €
Uvedená cena je platná k 12.09.2024
Satan Prince of This World (Carr William Guy)
19,56 €
Uvedená cena je platná k 12.09.2024
Space Planning Basics (Karlen Mark)
74,60 €
Uvedená cena je platná k 12.09.2024
Took House (Camp Lauren)
18,52 €
Uvedená cena je platná k 12.09.2024
The Story of Camp Pasquaney, 1895-1960 (Frothingham C. Mifflin)
45,56 €
Uvedená cena je platná k 12.09.2024
Twisted Rivalry (McCormack Devon)
33,36 €
Uvedená cena je platná k 12.09.2024
How Humans Evolved (Boyd Robert (Arizona State University))
192,64 €
Uvedená cena je platná k 12.09.2024
Jquery 1.4 Animation Techniques: Beginners Guide (Wellman Dan)
47,16 €
Uvedená cena je platná k 12.09.2024