Körösi Laura háromgyermekes, boldog házasságban élő ötvenes nő. Az élete ugyan izgalmaktól mentes, de talán éppen ezért gondolja úgy, hogy ennél többet nem is kívánhatna magának. Férje sikeres építész, a három fia közül az egyik egyetemre jár, a másik nősülni készül, a harmadik lázadó kamaszévei előtt áll. Laurának nincs más dolga, mint egyengetni a gyerekei útját, és segíteni férje munkáját. Nagy
Popis produktu
Körösi Laura háromgyermekes, boldog házasságban élő ötvenes nő. Az élete ugyan izgalmaktól mentes, de talán éppen ezért gondolja úgy, hogy ennél többet nem is kívánhatna magának. Férje sikeres építész, a három fia közül az egyik egyetemre jár, a másik nősülni készül, a harmadik lázadó kamaszévei előtt áll. Laurának nincs más dolga, mint egyengetni a gyerekei útját, és segíteni férje munkáját. Nagy ritkán mégis rátör egy sosem élt élet utáni nosztalgikus vágy. Ilyenkor elmegy a nagyanyjához, és szétnéz a dédnagymama festményei között a padláson. Laura gyermekkorát a dédnagymamája, nagymamája és édesanyja hármasában töltötte, a három nő hallgatással teli, feszült kapcsolata között egyensúlyozott, miközben fogalma sem volt, mi okozza az örvényt a felszín alatt. Legjobban a dédnagymamájához kötődött, a bohém, ifjúkorában színésznőnek készülő, később minden örömét a festésben kiélő asszonyhoz. Hosszú évek teltek el, mire Laura teljesítette egykori ígéretét, és a dédnagymama festményeiből kiállítást szervezett. Arra azonban nem számított, hogy minden egyes kép a saját múltjának egy darabja, minden egyes szín egy emléktöredék, a képekhez tartozó elbeszélések pedig lassan kibontakozni engednek egy évtizedekre hallgatásba burkolódzott történetet. Titkok, elhallgatás. Vajon mi okoz nagyobb lelki terhet: a kíméletes csend, vagy a kimondott, olykor kegyetlen valóság? Bauer Barbara új regénye a négy asszony történetén keresztül egy generációkon átörökített, mélyen elzárt trauma útját követi végig a tragédia pillanatától a felismerés napjáig, a II. világháború végjátékától napjainkig.
Svetová beletria
Vitajte v sekcii Svetová beletria, kde môžete objaviť fascinujúci svet kníh od svetoznámych autorov z celého sveta. Ponúkame široký výber z rôznych žánrov a námetov, aby sme uspokojili vkus a záujmy náročných čitateľov.
V našom výbere nájdete jedinečné diela talianskych romantikov, francúzskych avantgardistov, britských klasikov a mnoho ďalších autorov, ktorí písali a píšu dojemné príbehy, ktoré hlboko rezonujú v srdci a myšlienkach čitateľov.
Či už ste fanúšikom dobrodružstva, histórie, mysterióznych thrillerov alebo romantickej literatúry, u nás nájdete knihy, ktoré vás pohltia od prvej strany a nebude vám chýbať ani odvážna fantázia autorov, vyjadrujúcich svoje myšlienky a pocity prostredníctvom umenia slova.
V našich príbehoch sa preplietajú rôzne kultúry, osobnosti a časové obdobia, prinášajúc unikátne pohľady na svet a otvárajúc diskusiu o dôležitých témach, ako je láska, vojna, sebahľadanie a ľudská existencia. Rozmanitosť našich autorov a ich nápadov vám garantuje, že tu nájdete knihu, ktorá vás prenikne a obohatí vaše čitateľské skúsenosti.
Nech už túžite po tom, aby vás príbeh vtiahol do sveta nedočkavého napätia alebo hlbokého emocionálneho zážitku, naše príbehy vás presne tam zavedú. Prehĺbte sa do stránok našich kníh a objavte nové svety, ktoré vás nechajú zamyslieť a snívať.
Staňte sa súčasťou nášho literárneho spoločenstva, kde vášeň pre čítanie a zdieľanie skúseností naberá nový rozmer. V našej ponuke nájdete nielen najnovšie bestsellery, ale aj skvosty z minulosti, ktoré si zaslúžia byť odkryté a ocenené.
Svetová beletria je cesta poznaním nových krajín, odhalením hĺbky ľudskej duše a objavením rôznorodých perspektív. Prepojte sa s autormi z celého sveta a nájdite knihy, ktoré vás neprestávajú zaujímať. Vstúpte do nášho sveta Svetovej beletrie už dnes!
Autor | Barbara Bauer |
---|
GLS | 3,89 € |
---|---|
SLOVENSKA_POSTA | 1,99 € |
SLOVENSKA_POSTA_NAPOSTU_DEPOTAPI | 1,99 € |
EXPRES_KURIER | 2,99 € |
ZASILKOVNA | 2,19 € |