7,63 €
Uvedená cena je platná k 28.05.2024

Az 1924-es párizsi olimpián részt vevő angol atlétacsapat történetét ismerhetjük meg a regényből. Egyikük, a zsidó származású Harold Abrahams mindent feláldoz azért, hogy egy előítéletek uralta világban megmutassa, nem a származás számít. Versenytársa, a skót evangélikus családból származó Eric Liddell úgy érzi, kötelessége, hogy kamatoztassa azt a tehetséget, amit Istentől kapott. Mindketten nemes

Na sklade
Výrobca:
Popis produktu

Az 1924-es párizsi olimpián részt vevő angol atlétacsapat történetét ismerhetjük meg a regényből. Egyikük, a zsidó származású Harold Abrahams mindent feláldoz azért, hogy egy előítéletek uralta világban megmutassa, nem a származás számít. Versenytársa, a skót evangélikus családból származó Eric Liddell úgy érzi, kötelessége, hogy kamatoztassa azt a tehetséget, amit Istentől kapott. Mindketten nemes célért küzdenek. Mindketten a végsőkig elszántak. Mindketten olimpiai aranyra vágynak. De csak egy álom válhat valóra. Minden brit atléta, legyen angol vagy skót, fusson a társadalomért, Isten dicsőségére vagy csak saját magáért - mint a hobbiból gátfutó Lord Andrew Lindsay -, mind ugyanabban a fehér mezben vannak, mindnek ugyanúgy peregnek a másodpercek. Végül mind a hárman elérik céljukat, de más-más úton. A Tűzszekerek 1981-ben Oscar-díjat nyert a legjobb film, a legjobb forgatókönyv, a legjobb filmzene (Vangelis) és a legjobb díszlet kategóriájában. W. J. Weatherby regényét magyarul először olvashatja az olvasóközönség.

Beletria - ostatné

Vítajte v kategórii Beletria - ostatné! Táto podkategória ponúka širokú váhu kníh z rôznych žánrov a tematík, ktoré nezapadajú do konkrétnych podkategórií v rámci beletrie. Pre tých, ktorí hľadajú knihu mimo obvyklých žánrov, prinášame unikátne príbehy a literárna diela, ktoré vás pohladia po duši a rozšíria vašu predstavivosť.

V tejto podkategórii nájdete autentické knihy, ktoré nezapadajú jednoznačne do sci-fi, fantasy, romantiky ani do detektívky. Môžete tu objaviť skrýš pre originálne diela, pre ktoré sa nenašlo konkrétne miesto niekde inde. Medzi týmito knihami sa skrývajú príbehy, ktoré poskytnú oddech od štandardných žánrov.

Od neobvyklých autobiografií a cestopisov po jedinečné eseje a básnické zbierky, táto podkategória ukrýva nekonečné možnosti objavovania nových literárnych vodcov. Ak sa chcete ponoriť do zvláštneho a jedinečného sveta slov, potom je táto sekcia ako stvorená práve pre vás.

Knižný výber v tejto podkategórii je starostlivo zhromaždený, aby uspokojil rôzne vkusy a preference čitateľov. Každá kniha, ktorú tu nájdete, je starostlivo vybraná pre svoju originalitu, kvalitu a schopnosť príbehu vás zaujať od prvej strany až do poslednej.

Ak rád objavujete nové literárne diela, ktoré nie sú jednoznačne zaradené do konkrétneho žánru, ste na správnom mieste. Prelistujte naše knižné tituly v podkategórii Beletria - ostatné a nájdite nový poklad pre svoju knižnicu. Nech už preferujete lyrické básne, filozofické eseje alebo originálnu prózu, sme presvedčení, že tu získate skvelý zážitok a objavíte nových obľúbených autorov. Vstúpte do fascinujúceho sveta literatúry, kde sa každá strana stáva dobrodružstvom.

Autor William J. Weatherby
GLS 3,89 €

Az ördög ügyvédje - Morris L. West Az ördög ügyvédje - Morris L. West

A második világháborúban ismeretlen sebesült érkezik Calabria (Dél-Olaszország) egyik kis hegyi falujába. Közel egyéves ottartózkodása alatt megtalálja helyét a nagy szegénységben, nyomorúságos körülmények között élő falusiak körében, segíti, támogatja őket. De ellenségei is akadnak, és a háború végén a faluba bevonuló kommunista partizánok háborús bűnösként kivégzik. Halála után a környéken vértanú

Leépülésem naplója II. - Mihály Kmeczkó Leépülésem naplója II. - Mihály Kmeczkó

Ragyog egy csillag - Áron Tamási,Gyozo Vida Ragyog egy csillag - Áron Tamási,Gyozo Vida

A katona kedvese - Sharon Maas A katona kedvese - Sharon Maas

FRANCIAORSZÁG, 1944 AZ UTCÁKAT ELLEPIK A HOROGKERESZTEK. EGY ELLENSÉGES VONALAK MÖGÖTT TEVÉKENYKEDŐ, BÁTOR ANGOL LÁNY, EGY GYERMEKKORI SZERELEM S EGY NÉMET KATONA MEGINDÍTÓ TÖRTÉNETE. Az elzászi szőlőültetvényeken, a lenyűgöző Château Montrouge-ban felnövő Sibyl a háború idején elkötelezett ápolónőként dolgozik Angliában. Ám képtelen nemet mondani egy váratlan felkérésnek: hogy fedett ügynökként támogassa

Misztrál csókja - Laurell K. Hamilton Misztrál csókja - Laurell K. Hamilton

Merry Gentry, azaz Meredith NicEssus Hercegnő, a hús és vér kezének hordozója folytatja a faeire fölvirágoztatását. Miközben élet-halál – és persze a hatalom megszerzésének – kérdése, hogy megtermékenyüljön valamelyik testőrétől, a tündérdombok évszázadok óta holt kertjeit, tavait ő maga termékenyíti meg mágiával. Új életet és méltóságot lehel Sholtóba is, a sluagh királyába, aki újonnan szerzett hatalmától

Légy jó mindhalálig - Zsigmond Móricz Légy jó mindhalálig - Zsigmond Móricz

Nyilas Misi szorongó kiskamasz, aki nem találja a helyét a debreceni kollégium falai között. Szerencsétlen véletlenek folytán a felnőttek olykor kegyetlen világával is kénytelen idejekorán szembesülni. A nyakába szakadt felelősség súlyát addig-addig hordozza magában, míg végül rá kell jönnie: „Én nem akarok debreceni diák lenni tovább!” Móricz Zsigmond társadalomkritikájával ugyan elsősorban a felnőtteket

A reverenda fogságában - Graham Caveney,Kálman Mikszáth A reverenda fogságában - Graham Caveney,Kálman Mikszáth

Becsvágyó ministránsfiúból Kafkát idéző kamasz. Graham Caveney visszaemlékezése egy egyszerű angol tinédzser történetét meséli el a 70-80-as években: zenei megszállottságát, szerelmét a könyvek iránt, és hogy hogyan sikerül ezek révén kiszabadulnia szülővárosából. És egy szexuális erőszak történetét. Szülei számára a fiú taníttatása a jobb élet ígéretét jelentette, Graham azonban csapdába került: az

Nem akartam vele élni - Eva Kavian Nem akartam vele élni - Eva Kavian

\"Volt-e időd meghallani, amit nem mondtam el neked?\" Sylviának elege van a megosztott szülői felügyeletből,elege a két lakás közötti ingázásból, nem akar minden második héten bejárónőként gályázni az apjánál, aki sosincs otthon, aki alig foglalkozik vele és ikerhúgaival. Nem akar többé vele élni, és kész. Amikor telefonon felhívja, hogy bejelentse neki a döntését, nagy csattanás hallatszik. Sylvia

Árnyék a lelkemen - Andrea Hesse Árnyék a lelkemen - Andrea Hesse

Hirtelen, látszólag minden előzmény nélkül, egyszer csak úrrá lett rajta valami. Andrea Hesse, a sikeres újságírónő nem sokkal régen várt első gyermekének megszületése után, egy szupermarketben, bevásárlás közben találkozott először a félelem kínzó, levertséggel kombinált érzésével. Nem múló hangulatról volt szó, hanem a szorongásos tünetekkel kísért depressziós betegség kitöréséről. Könyvében megkapó

Őrizzétek az otthoni lángot - Cynthia Harrod-Eagles Őrizzétek az otthoni lángot - Cynthia Harrod-Eagles

Valós eseményeken alapuló, emlékeket ébresztő regény, hiteles és remekül megalkotott dráma a Kirov saga szerzőjétől. A háború nem ért véget 1914 karácsonyára, ahogy ígérték, s az új év kezdetével a Hunter család lassan hozzászokik a háborús élethez. Az idősebb Hunter lány, Diana a frontra vezényelt vőlegényétől búcsúzik, de nem számít arra a ridegségre, amellyel leendő anyósa bánik vele. A bátyja,

Mindenki másképp gyászol - Sándor Jászberényi Mindenki másképp gyászol - Sándor Jászberényi

\"A trauma berúgja a bár ajtaját, kirendel egy kör felest. Rossz arca van, pofán böfögi a nyájas olvasót, élvezi az arcán a feszengést. Undorodsz? - kérdezi vigyorogva. Oldalán ott ül az egész család: erőszak, szex, kiégés, őrület. Maros Dániel nem lett kevésbé űzött vad az évek során, de már hajlandó szembenézni azzal, hogy nincs visszaút. Nem mintha oda, a többiek közé bármikor is visszavágyott volna.

Saga Egmont B. J. Harrison Reads The Golden Anaconda (EN) Saga Egmont B. J. Harrison Reads The Golden Anaconda (EN)

Adventurer Wandering Smith is hunting anacondas in the jungles of South America when he spots an orchid hunter, who is fleeing from a group of natives. The two join forces, but it soon becomes clear to Wandering Smith that the orchid hunter is after something much more adventurous than rare flowers.

77 Prager Legenden - Alena Ježková,Renata Fučíková 77 Prager Legenden - Alena Ježková,Renata Fučíková

Prag. Eine Stadt mit einer tausendjährigen Tradition. Eine Stadt, in deren Straßen Sie die Geschichte berühren. Das Pflaster, auf das Sie treten, die Hausmauern, an denen Sie entlang gehen, ihre ­Bogengänge, Dachböden, Kellergewölbe, dies alles trägt ­Spuren einer Vergangenheit, von der sie oft auch nicht die leiseste Ahnung haben. Nicht alles wurde genau überliefert. Vieles ist in ein ­Geheimnis gehüllt.

Szentivánéji álom - William Shakespeare Szentivánéji álom - William Shakespeare

E tündérjátékról úgy tartják, egy főúri esküvő alkalmából íródott. Erről szól maga a darab is, a szerelemről, a házasságról, a szenvedélyről, az akadályok legyőzéséről. A Szentivánéj egyetlen hatalmas nászéjszaka. Puck, a csúfondáros apród, aki miatt kitör a háborúság a tündérkirály és a tündérkirálynő között, minden kergetőző, egymást űző szerelmesnek jelképe lehet, akik szüntelen váltakozásban gerjednek

Isten rabjai - Géza Gárdonyi Isten rabjai - Géza Gárdonyi

Egy XVI. századi nyelvemlék, a Margit-legenda hívta föl Gárdonyi figyelmét IV. Béla király leányának, Margitnak regényes élettörténetére. A legenda föltételezett szerzője Marcellus páter, Margit gyóntatója volt, akivel a regény több jelenetében mi is találkozhatunk. A 231 lapból álló kódex a Nyulak szigetén, a mai Margitszigeten létesített Domonkos-rendi kolostor híres lakójának életrajzát tartalmazza.

Changeless - Változatlan - Gail Carriger Changeless - Változatlan - Gail Carriger

Alexia Maccon, Woolsey grófnéja egy kora esti órán arra ébred, hogy férje, akinek, mint minden rendes farkasembernek, illedelmesen aludnia kellene, teli torokból ordít mellette. Később el is tűnik, magára hagyva Alexiát, akinek így egyedül kell megbirkóznia egy egész természetfeletti regimenttel, akik már ott várják lakása küszöbén; az űzött szellemek seregével, és Viktória királynő haragjával. Ám

Szlovákiai magyar szép irodalom 2013 - Kolektív autorov Szlovákiai magyar szép irodalom 2013 - Kolektív autorov

A kötetben szlovákiai magyar szerzők írásait és verseit olvashatjuk.

Istenek harca - István Nemere Istenek harca - István Nemere

Magnus és Negat küzdelmeinek harmadik része. Egy Földhöz hasonló bolygón szinte emberi lények élnek. De valami mégis más: ezt a bolygót mesterségesen hozták létre a Kozmoszban élo, szinte mindenható lények, akik még Magnusnál és társánál is hatalmasabbak. Ok a Kozmosz igazi urai...

365 Motivational Quotes - Zoltan Marton 365 Motivational Quotes - Zoltan Marton

How to stop negative thoughts, fear, stress? Read a quote every morning to start your day with positivity. That’s why I decided to collect 365 extraordinary quotes and sayings. Positive thinking means positive action, which can accumulate and eventually cause more good things to happen.

A zsidó anyák soha nem halnak meg - Natalie David-Weill A zsidó anyák soha nem halnak meg - Natalie David-Weill

Egy este egy fiatal nő, Rebecca, a paradicsomban találja magát. Ott találkozik hét híres ember - Freud, Proust, Einstein, Romain Gary, Albert Cohen, Woody Allen és a Marx-fivérek - édesanyjával, akiknek csak egy beszédtémájuk van: zseniális fiaik, és a sok közös vonásuk. Mindegyik olyan szerető jó fiú, határozott, de követelőző, paranoiás, és elviselhetetlen is, ugyanakkor nagylelkűek. Vajon e jeles

Populárne produkty

Bloom: Navigating Life And Style (Lalonde Estee) (EN)
0,68 €
Uvedená cena je platná k 01.06.2024
Svoboda volby - Friedman, Rose Friedmanová Milton
20,32 €
Uvedená cena je platná k 01.06.2024
Kdopak tu spí? - Petr Horáček
13,02 €
Uvedená cena je platná k 01.06.2024
Nespútaná - Doyleová Glennon
14,16 €
Uvedená cena je platná k 01.06.2024
První republika II. řada - 4 DVD - autor neuvedený
33,38 €
Uvedená cena je platná k 31.05.2024
IVY POCKET 2 (KRISP CALEB)
7,12 €
Uvedená cena je platná k 01.06.2024
Scripts and Strategies in Hypnotherapy (Allen Roger P.)
45,52 €
Uvedená cena je platná k 01.06.2024
Famous Five Collection (3 Books in 1) (Blyton Enid)
10,72 €
Uvedená cena je platná k 01.06.2024
In The Presence of Evil (Bayard Tania)
29,44 €
Uvedená cena je platná k 01.06.2024
Optimistic Child (Seligman Martin)
16,92 €
Uvedená cena je platná k 01.06.2024
Wild Life in a Southern County (Jefferies Richard)
14,32 €
Uvedená cena je platná k 01.06.2024
C42 LA ROCHELLE TO SANTANDER
23,68 €
Uvedená cena je platná k 01.06.2024
New Koreans (Breen Michael)
19,36 €
Uvedená cena je platná k 01.06.2024
Great Shelby Holmes (Eulberg Elizabeth)
8,52 €
Uvedená cena je platná k 01.06.2024
MBT; Teaching English Grammar (Scrivener Jim)
40,44 €
Uvedená cena je platná k 01.06.2024
Kamarádi z Medového lesa - Jak zahnat stesk - Andrea Schütze
10,93 €
Uvedená cena je platná k 01.06.2024
Lego Star Wars: Nové Yodovy kroniky 2 DVD
7,59 €
Uvedená cena je platná k 01.06.2024
Olejárová encyklopédia logiky - RNDr. Marián Olejár
23,66 €
Uvedená cena je platná k 01.06.2024