Raoul Wallenberg másmilyen életet képzelt el magának. Nem kereste a hős szerepét, még csak kalandra sem vágyott. 1944 háborús tavaszán töltötte be 32. évét, és egy kis kereskedelmi vállalatnál dolgozott, amely libákat, pulykákat és tojásport importált Magyarországról. Építészmérnöki végzettségével az üzleti életben szeretett volna karriert elérni, de nehezen találta a helyét. Akkor kezdődött a vészkorszak
Popis produktu
Raoul Wallenberg másmilyen életet képzelt el magának. Nem kereste a hős szerepét, még csak kalandra sem vágyott. 1944 háborús tavaszán töltötte be 32. évét, és egy kis kereskedelmi vállalatnál dolgozott, amely libákat, pulykákat és tojásport importált Magyarországról. Építészmérnöki végzettségével az üzleti életben szeretett volna karriert elérni, de nehezen találta a helyét. Akkor kezdődött a vészkorszak Magyarországon. Egy amerikai–svéd akciót terveztek az európai zsidóság maradékának megmentésére. A svéd kormánynak valakit Budapestre kellett küldenie, de kit? Véletlen események sorozata következtében Raoul Wallenberg került a figyelem középpontjába. Fél évvel később több ezer magyar zsidó a fiatal svédnek köszönhette életben maradását. 1945 januárjában Raoul Wallenberg szabad akaratából a szovjet csapatok elé ment a szétbombázott Budapesten. Soha többet nem látta viszont Svédországot. Az Itt egy szoba, és rád vár nemcsak egy fantasztikus, lélegzetelállító történet, hanem egy nagyszabású kutatómunka eredménye is eddig ismeretlen archívumokban. A történelemben először olvashatjuk Raoul Wallenberg teljes élettörténetét, már amennyire ez ma megismerhető a rendelkezésre álló forrásokból – gyermekéveit, a háborús Stockholmban tett korai karrierpróbálkozásait, a drámai budapesti féléves tartózkodását, letartóztatását és a szovjet börtönben töltött időt, de a sorsával kapcsolatos, egészen napjainkig tartó politikai játszmákat is. Először követhetjük Raoul Wallenberg családjának történetét a tragikus diplomáciai kudarcok sorozatának tükrében. Új választ kapunk arra a kérdésre, hogyan lehetséges, hogy Raoul Wallenberg a Fehér Ház politikai szemléletváltása következtében az 1970-es évek végére amerikai hőssé válik. Az író, Ingrid Carlberg, tudományos pontossággal kidolgozott műve közérthető és megrázó olvasói élményt nyújt, amelyben a történelem ismert személyiségei kelnek életre. Raoul Wallenberg, az ember, előlép az árnyak közül, moszkvai élete úgyszintén. A beillesztett jelenkori történetek mélyebben segítenek megérteni, hogy mi, és miért történt. Egy valóban izgalmas, vonzó, karakteres és kimerítő portré erről a titokzatos emberről – ennél talán történész soha jobban nem tudott megközelíteni egy valóságos embert és feltárni az igazságot a sorsáról.
História
Vitajte na našej stránke zameranej na historické životopisy. Táto podkategória v rámci našej širšej kategórie História vám poskytne fascinujúci pohľad na životy a osudy významných historických osobností. Máte tu jedinečnú príležitosť preskúmať a spoznať životné príbehy tých, ktorí zanechali nezmazateľnú stopu vo svete.
Priestor, ktorý ponúka táto podkategória, je dôležitým zdrojom pre všetkých, ktorí sú zvedaví a túžia sa dozvedieť viac o vplyvných osobách z minulosti. História je plná hrdinov, vynálezcov, vedcov, politikov a umeleckých géniov, ktorých osudy nás môžu inšpirovať.
Na našej stránke budete mať prístup k bohatej zbierke životopisov, ktoré pokrývajú široké obdobie ľudských dejín. Od staroveku až po súčasné časy, prechádzate históriou jedinečným spôsobom. Každý životopis vám poskytne relevantné informácie o danom jednotlivcovi, jeho narodení, vzdelaní, kariérnych úspechoch a prínose pre spoločnosť.
Okrem toho sa dozviete aj o kľúčových udalostiach, ktoré ovplyvnili ich životy, a podrobnom popise ich významných prác či úspechov. Naša stránka vám ponúka príbeh celého života týchto historických osobností, aby ste mohli porozumieť ich motiváciám, dôvodom a vplyvom, ktoré mali na ich dobu.
Niet pochýb o tom, že sa z vášho času stráveného na našej stránke stane opojná a obohacujúca skúsenosť. Nech už vás priťahujú životopisy vedcov, dobyvatelov, umelcov alebo politikov, nájdete ich tu všetkých na jednom mieste. Spoznajte tých, ktorí formovali svet a navždy zmenili náš pohľad na história. Pripojte sa k nám a preniknite do vzrušujúceho sveta historických životopisov.