"Romantikus és reményteli" - Melanie Harlow USA Today bestsellerszerző Hollywood tanított meg nekem mindent, amit a párkapcsolatokról tudok - csak arra nem tanított meg, hogyan éljek párkapcsolatban. Színészként szakértője lettem az alakoskodásnak. Képes vagyok színlelni, hogy nem volt hatással rám a gyerekkorom. Képes vagyok elhitetni másokkal, hogy jól vagyok. Képes vagyok eljátszani, hogy tudom,
Popis produktu
"Romantikus és reményteli" - Melanie Harlow USA Today bestsellerszerző Hollywood tanított meg nekem mindent, amit a párkapcsolatokról tudok - csak arra nem tanított meg, hogyan éljek párkapcsolatban. Színészként szakértője lettem az alakoskodásnak. Képes vagyok színlelni, hogy nem volt hatással rám a gyerekkorom. Képes vagyok elhitetni másokkal, hogy jól vagyok. Képes vagyok eljátszani, hogy tudom, hogyan mentsem meg a helyzetet, a lányt, meg az egész rohadt világot. De mindig is tudtam az igazságot - hogy nem vagyok hős. Egészen addig, míg hat hónapra vissza nem kellett költöznöm Sugarloafba, ahol is Brenna Allen adott egy esélyt, hogy bebizonyítsam az ellenkezőjét. Benne egyesül minden, amiről sose tudtam, hogy akarom, de nem kaphatom meg. Az összetört szíve, a tökéletes vonásai és az imádni való gyerekei fenekestül felforgatják a világomat. Ahelyett, hogy a következő főszerepemre készülnék, egy iskolai színdarabot rendezek ennek a kisvárosi egyedülálló anyukának a kedvéért. Mindezt azért, hogy mosolyt csaljak az arcára. Minél több időt töltök el itt, annál tovább maradnék. Szeretnék letelepedni és új életet kezdeni ebben a városban, amelyről megesküdtem, hogy elhagyom - és mindezt őmiatta szeretném. De amikor összeomlik körülöttünk a világ, döntésre kényszerülök: vajon az a helyes választás, ha maradok miatta, vagy a távozásommal tennék jobbat a nőnek, akit szeretek? Corinne Michaels, a New York Times bestsellerszerzőjének legújabb, megindító és lebilincselő romantikus sorozata négy, a szülővárosába hazatérő fivér szerelmeiről szól. A regények egymástól függetlenül olvashatóak. "Kihagyhatatlan!" - K.A. Linde USA Today bestsellerszerző "Tökéletes lezárása az Arrowood testvérekről szóló hihetetlenül különleges és feledhetetlen sorozatnak!" - The Romance Bibliophile "Corinne tényleg a legjavát hagyta a végére, mert Jacob és Brenna egyszerűen maguk voltak a TÖKÉLY!" - bookaddict_fanatic "Nem hagyhatod ki ezt a könyvet!" - A Book Nerd a Bookseller and a Bibliophile
Sci-fi a fantasy
Vitajte na našom webe, kde sa zameriavame na žánre Sci-fi a fantasy v rámci kategórie Beletria. Ak patríte medzi fanúšikov týchto žánrov, ste tu správne!
Na našom webe nájdete široký výber kníh a poviedok, ktoré vás vtiahnu do fantastických svetov plných nekonečných možností. Prechádzajte naším katalógom plným nadpozemských bytostí, mystických príbehov a epických dobrodružstiev.
Naše knihy siahajú od klasikov žánru až po najnovšie bestsellery. Nech ste fanúšikom Star Wars, Hry o tróny alebo Harryho Pottera, u nás si nájdete to pravé čítanie pre seba. Ponúkame aj preklady diel mnohých svetoznámych autorov, ktorí vás zavedú do nových a fascinujúcich krajín a svetov.
Okrem samotných kníh nájdete na našom webe aj recenzie, odporúčania a diskusie o vašich obľúbených príbehoch. Môžete sa podeliť so spolučitateľmi o svoje dojmy a porovnať názory na rôzne knihy.
Ak ste novými žánrami sci-fi a fantasy, neváhajte sa pripojiť k našej komunite. Radi vám pomôžeme s výberom kníh, ktoré by vám mohli zaujať. Môžete tiež rôzne novinky a trendy v oblasti sci-fi a fantasy pravidelne sledovať na našom blogu.
Začnite objavovať nové svety a nekonečné príbehy s nami na našom webe. Zaregistrujte sa ešte dnes a začnite svoju cestu do nekonečna!
Autor | Michaels Corinne |
---|
SLOVENSKA_POSTA | 1,99 € |
---|---|
SLOVENSKA_POSTA_NAPOSTU_DEPOTAPI | 1,99 € |
EXPRES_KURIER | 2,99 € |
ZASILKOVNA | 2,09 € |