Ki ne szeretne testileg és szellemileg is fitt lenni? Ép testben ép lélek - tartja a közmondás. Manapság azonban mintha épp az ellenkezője lenne a trendi. Egyesek a testükkel, mások az agyuk révén akarnak kitűnni. Előbbiek azzal hivalkodnak, hogy iz mosak, csinosak és nem strapálják magukat a gondolkodással. Utóbbiak viszont a tudásukra és kreativitásukra büszkék, és nem fecsérlik az idejüket a testükre.
Popis produktu
Ki ne szeretne testileg és szellemileg is fitt lenni? Ép testben ép lélek - tartja a közmondás. Manapság azonban mintha épp az ellenkezője lenne a trendi. Egyesek a testükkel, mások az agyuk révén akarnak kitűnni. Előbbiek azzal hivalkodnak, hogy iz mosak, csinosak és nem strapálják magukat a gondolkodással. Utóbbiak viszont a tudásukra és kreativitásukra büszkék, és nem fecsérlik az idejüket a testükre. Pedig a test és a szellem szorosan összetartozik. A szerző filozófiai és kultúrtörténeti e szmefuttatásai mellett saját példáján keresztül mutatja be, hogyan kellene a testedzésről való gondolkodásunkat megváltoztatni, és miként tudjuk fizikai erőfeszítéseinket szellemi feltöltődéssé alakítani. Az erkölcsi és értékrendi zűrzavar korában az önsegítő könyveknek is megújulásra van szükségük. Az élet iskolája (The School of Life) sorozat egyfajta újjászületés. Olyan, mindannyiunkat érintő témákkal foglalkozik, mint a pénz, a munka, a technológia, a szex, a testedzés és az egyedüllét.
Filozofia
Vitajte na našom webe, ktorý je venovaný odbornej a populárno-náučnej literatúre z oblasti filozofie. Tu nájdete široký výber kníh, ktoré vám pomôžu rozšíriť vaše vedomosti a porozumieť filozofickým konceptom a teóriám.
Naša ponuka sa zameriava na kvalitné literárne diela od renomovaných filozofov. Vďaka nim sa môžete pohrávať s myšlienkami a problémami, ktoré im fascinujú myslenie človeka už stáročia. Rozborom ich diel sa posuniete bližšie k hlavným otázkam o existencii, morálke, poznaniu a mnohých iných témach.
Či už ste študent filozofie a hľadáte príslušnú literatúru pre svoje štúdium, alebo jednoducho chcete objaviť filozofiu pre vlastné potešenie a rozvoj, na našom webe nájdete knihy pre všetkých. Naše poradie vám tiež pomôže pri výbere tej najvhodnejšej knihy pre vás.
Sme presvedčení, že filozofia je nesmierne dôležitou súčasťou vzdelania. Pomáha nám pochopiť svet a náš vlastný život hlbšie a s väčším zmyslom. Preto sme sa rozhodli poskytnúť vám prístup k hodnotnej literatúre z tejto oblasti.
Pri každej knihe nájdete stručný popis, ktorý vám pomôže rozhodnúť, či je to správna voľba pre vás. Máme tiež viacero recenzií od našich zákazníkov, vďaka čomu získate pohľad na knihu z rôznych perspektív.
Ak hľadáte filozofické diela, ktoré vám pomôžu širšie pochopiť svet a uvažovať nad veľkými otázkami života, navštívte našu kategóriu Filozofia a objavte fascinujúci svet myšlienok a ideí. Tešíme sa na vašu návštevu a veríme, že nájdete knihu, ktorá vás inšpiruje a posunie vaše myšlienky do nových dimenzií.
Autor | Damon Young |
---|
GLS | 3,89 € |
---|