"A Kaliforniai Űrmegfigyelő-központ álmos nyugalmát hirtelen különös jelsorok zavarják meg, amelyekből a tudósok egy távoli világ üzenetére következtetnek. Nem sokkal ez után érkezik a hír, hogy a Nyilas csillagkép felől egy űrhajó közeledik a Föld felé. A tudósok kiszámítják, hogy az űrhajó a Földtől mintegy ötszáz kilométerre fog elhaladni. Nemzetközi összefogás kezdődik az idegenekkel való találkozás
Popis produktu
"A Kaliforniai Űrmegfigyelő-központ álmos nyugalmát hirtelen különös jelsorok zavarják meg, amelyekből a tudósok egy távoli világ üzenetére következtetnek. Nem sokkal ez után érkezik a hír, hogy a Nyilas csillagkép felől egy űrhajó közeledik a Föld felé. A tudósok kiszámítják, hogy az űrhajó a Földtől mintegy ötszáz kilométerre fog elhaladni. Nemzetközi összefogás kezdődik az idegenekkel való találkozás megszervezésére, amelybe a Santos-regények főhősét, Tomás Noronha professzort és egy magyar asztrobiológust, Bozóki Emesét is bevonják. A portugál kriptológus és a földönkívüli életformák tanulmányozására szakosodott magyar tudós botcsinálta űrhajósként két katona, egy asztrofizikus és egy kínai matematikus kíséretében indul a NASA űrsiklóján a világűrbe. Utazásuk során azonban nemcsak a rájuk váró ismeretlennel kell megküzdeniük, hanem az Oroszország által felküldött űrhajóval is - ugyanis az oroszok nem bíznak az idegenek békés szándékaiban. A portugál író, José Rodrigues dos Santos regényében a jelenben gyökerező, és talán a nem is olyan távoli jövő felé fordul: a mindvégig feszültséggel teli történetet a tudósok párbeszédei kísérik, melyek segítségével az olvasó megismerkedik a világegyetem, a Föld és az élet kialakulásának különböző elméleteivel, és azokkal a filozófiai, etikai kérdésekkel, amelyekkel egy idegen életformával való találkozás során az emberiség szembekerülne. A távolból érkező űrhajó utasaival végül létrejön a találkozás, amely egy meglepő csavarral egészen másképpen alakul, mint ahogyan azt a jóhiszemű és bizakodó tudósok remélik. A történet meglepő lezárása a ránk, a földi életre váró esetleges jövőt is, már-már profetikus módon, előrevetíti.
Beletria - ostatné
Vítajte v kategórii Beletria - ostatné! Táto podkategória ponúka širokú váhu kníh z rôznych žánrov a tematík, ktoré nezapadajú do konkrétnych podkategórií v rámci beletrie. Pre tých, ktorí hľadajú knihu mimo obvyklých žánrov, prinášame unikátne príbehy a literárna diela, ktoré vás pohladia po duši a rozšíria vašu predstavivosť.
V tejto podkategórii nájdete autentické knihy, ktoré nezapadajú jednoznačne do sci-fi, fantasy, romantiky ani do detektívky. Môžete tu objaviť skrýš pre originálne diela, pre ktoré sa nenašlo konkrétne miesto niekde inde. Medzi týmito knihami sa skrývajú príbehy, ktoré poskytnú oddech od štandardných žánrov.
Od neobvyklých autobiografií a cestopisov po jedinečné eseje a básnické zbierky, táto podkategória ukrýva nekonečné možnosti objavovania nových literárnych vodcov. Ak sa chcete ponoriť do zvláštneho a jedinečného sveta slov, potom je táto sekcia ako stvorená práve pre vás.
Knižný výber v tejto podkategórii je starostlivo zhromaždený, aby uspokojil rôzne vkusy a preference čitateľov. Každá kniha, ktorú tu nájdete, je starostlivo vybraná pre svoju originalitu, kvalitu a schopnosť príbehu vás zaujať od prvej strany až do poslednej.
Ak rád objavujete nové literárne diela, ktoré nie sú jednoznačne zaradené do konkrétneho žánru, ste na správnom mieste. Prelistujte naše knižné tituly v podkategórii Beletria - ostatné a nájdite nový poklad pre svoju knižnicu. Nech už preferujete lyrické básne, filozofické eseje alebo originálnu prózu, sme presvedčení, že tu získate skvelý zážitok a objavíte nových obľúbených autorov. Vstúpte do fascinujúceho sveta literatúry, kde sa každá strana stáva dobrodružstvom.