9,80 €
Uvedená cena je platná k 03.07.2024

Mit kezdjünk a szeretteink halála után ránk maradt örökséggel? Az elbeszélő egy nap az édesanyja által felhalmozott rengeteg holmi között találja magát. A könyvek, bútorok, lakberendezési tárgyak sokaságának válogatása közben felsejlenek a múlt kesernyés vagy mulatságos emlékei, amelyek révén átgondolja az édesanyjához fűződő kapcsolatát, és egyben a saját helyét a világban. A szülők generációjának,

Na sklade
Výrobca:
Popis produktu

Mit kezdjünk a szeretteink halála után ránk maradt örökséggel? Az elbeszélő egy nap az édesanyja által felhalmozott rengeteg holmi között találja magát. A könyvek, bútorok, lakberendezési tárgyak sokaságának válogatása közben felsejlenek a múlt kesernyés vagy mulatságos emlékei, amelyek révén átgondolja az édesanyjához fűződő kapcsolatát, és egyben a saját helyét a világban. A szülők generációjának, a háború utáni gyerekek "gondtalanságra programozott" nemzedékének nagyon is súlyos örökséggel kellett szembenézniük, különösen, ha zsidó családba születtek: a szocialista Lengyelországban uralkodó elhallgatáspolitika, majd az újra fellángoló antiszemita hullám sajátosan csalárd beszéd- és viselkedésmódra nevelte az embereket. A volt pszichológus, anya, feleség és nagymama szókimondó őszinteségével, megingathatatlan tartásával, határozott ízlésével és öntörvényűségével vette fel a harcot a rendszerszintű hazugságokkal és önbecsapásokkal, s közben észrevétlenül is örökül hagyta fiának, milyen hangot üssön meg a packázó hivatalnokokkal, a porszívóügynökökkel és a giccses közhelyeket puffogtató tömegemberekkel.

Beletria - ostatné

Vítajte v kategórii Beletria - ostatné! Táto podkategória ponúka širokú váhu kníh z rôznych žánrov a tematík, ktoré nezapadajú do konkrétnych podkategórií v rámci beletrie. Pre tých, ktorí hľadajú knihu mimo obvyklých žánrov, prinášame unikátne príbehy a literárna diela, ktoré vás pohladia po duši a rozšíria vašu predstavivosť.

V tejto podkategórii nájdete autentické knihy, ktoré nezapadajú jednoznačne do sci-fi, fantasy, romantiky ani do detektívky. Môžete tu objaviť skrýš pre originálne diela, pre ktoré sa nenašlo konkrétne miesto niekde inde. Medzi týmito knihami sa skrývajú príbehy, ktoré poskytnú oddech od štandardných žánrov.

Od neobvyklých autobiografií a cestopisov po jedinečné eseje a básnické zbierky, táto podkategória ukrýva nekonečné možnosti objavovania nových literárnych vodcov. Ak sa chcete ponoriť do zvláštneho a jedinečného sveta slov, potom je táto sekcia ako stvorená práve pre vás.

Knižný výber v tejto podkategórii je starostlivo zhromaždený, aby uspokojil rôzne vkusy a preference čitateľov. Každá kniha, ktorú tu nájdete, je starostlivo vybraná pre svoju originalitu, kvalitu a schopnosť príbehu vás zaujať od prvej strany až do poslednej.

Ak rád objavujete nové literárne diela, ktoré nie sú jednoznačne zaradené do konkrétneho žánru, ste na správnom mieste. Prelistujte naše knižné tituly v podkategórii Beletria - ostatné a nájdite nový poklad pre svoju knižnicu. Nech už preferujete lyrické básne, filozofické eseje alebo originálnu prózu, sme presvedčení, že tu získate skvelý zážitok a objavíte nových obľúbených autorov. Vstúpte do fascinujúceho sveta literatúry, kde sa každá strana stáva dobrodružstvom.

Autor Marcin Wicha
GLS 3,89 €

Érzékek csőcseléke - Árpád Tőzsér Érzékek csőcseléke - Árpád Tőzsér

Tőzsér Árpád naplója az a forma előtti nyelv, amely minden író cetlijein, irkalapjain, bejegyzéseiben ott van, amelyből Montaigne esszét, Cervantes regényt, Rousseau önnevelési történetet, Stern tudatfolyamot csinált.

Egy tisztes polgár meghurcoltatása - Karel Čapek Egy tisztes polgár meghurcoltatása - Karel Čapek

Karel Čapek ezúttal a média különös, néha abszurdnak tűnő világába kalauzolja el az olvasót. A címadó műben egy mit sem sejtő átlagpolgár válik a sajtó szenzációéhségének célpontjává. Önálló életre kelnek a homályos vádak. A célirányosan tálalt, egyé bként jelentéktelen tények eltorzításából megállíthatatlannak tűnő ügyet kreál a sajtó. \"A szerkesztő különös álma\" című novellában az előre gyártott

Elsők és utolsók - Ľudmila Ulická Elsők és utolsók - Ľudmila Ulická

A fagyott kutya lába - Parti Nagy Lajos A fagyott kutya lába - Parti Nagy Lajos

Parti Nagy új novelláskötetében meghökkentő szókapcsolások, nyelvi bravúrok, szójátékok követik egymást; groteszk és szürreális, álomszerű és szociografikus, bizarr és fantasztikus motívumok fonódnak egybe - ahogy a \"nyelvkirálytól\" már megszokhattuk.

Szlovákiai magyar szép irodalom 2011 - Gábor Csanda Szlovákiai magyar szép irodalom 2011 - Gábor Csanda

Život je jen náhoda? - Ján Janula Život je jen náhoda? - Ján Janula

Cyklus příběhů (více či méně vážných, humorných, dojemných i tragických), které napsal, jak se často a s oblibou říká, sám život. Aktéři příběhů sice zdánlivě nemají vůbec nic společného – jsou různého věku, povah, pohlaví a pocházejí z rozdílných prostředí. Přesto jedna věc všechny spojuje: přihodily se jim události, které je, třeba i proti jejich záměrům či vůli, nasměrovaly někam úplně jinam, než

Skotský deník - Zdeněk J. Pojman Skotský deník - Zdeněk J. Pojman

Četl jsem si Skotský deník Z. J. Pojmana se stoupajícím zájmem. Autor nás totiž uvádí do dosti nezvyklého prostředí. Odejel do Skotska, aby si tu vydělal trochu peněz, které potřeboval na splacení dluhů. Tak se dostal do prostředí středoevropských a východoevropských gastarbeiterů, nijak zvlášť vítaných, posílaných povětšinou na podřadné práce. Ti, kdo si sem přišli za výdělkem, se musí potýkat s cizím

Közelgő Vihar - Egy dolláros ló 1. - Lauren St John,Miklós Kövesdi Közelgő Vihar - Egy dolláros ló 1. - Lauren St John,Miklós Kövesdi

Casey Blue kelet-London egy lepukkant részén él, önkéntesként dolgozik egy helyi lovardában, egyetlen igaz barátja pedig egy idős hippi hölgy. A kissé különc lány szíve mélyén arról álmodozik, hogy Badmintonban a világ legnagyobb háromnapos lovastusa versenyén szerepelhessen. Az álom azonban egy misztikus „véletlennek” köszönhetően valóra válhat. A vágóhídról félholtan megszökött, egykor jóval szebb

1984 - George Orwell,László Szíjgyártó 1984 - George Orwell,László Szíjgyártó

1988-ban ?kommentálva az 1984-et, a valóságos és jelképes évszám között tűnődően botorkálva szükségszerű a kérdés: a történelmi rémképet illetően érvényes-e, érvényes maradt-e Orwell regénye? Nem és igen. Igen és nem. Nem, ha megkönnyebbülten nyugtázhatjuk, hogy az a totalitárius diktatúra, amely az 1984-ben megjelenik, a regény megírása óta nem valósult meg a valóságos történelemben, és a kommentár

Legenda o Golemovi - Ivana Pecháčková Legenda o Golemovi - Ivana Pecháčková

Čas vlády Rudolfa II. patří k nejvýznamnějším obdobím českých dějin, kdy se Praha díky svému postavení rezidenčního města stala metropolí evropské důležitosti. Na pozvání císaře Rudolfa se do Prahy rozjela pracovat nejen spousta tehdejších vynikajících vědců, jako byli Giordano Bruno, Tycho de Brahe nebo Johannes Kepler, ale také mnoho vynikajících umělců a bohémů. Mezi nimi se však našla i spousta

Asszonyok városa - David R. Gillham Asszonyok városa - David R. Gillham

Kiben bízhatunk? Kit szeressünk? És ki az, aki még megmenthető? 1943-ban, a második világháború tetőpontján járunk, amikor Berlin szinte kizárólagosan a nők városa lett. Sigrid Schröder látszatra mintaszerű német katonafeleség: mindennap bejár dolgozni, a lehető legügyesebben használja fel az élelmiszerjegyeit, és kötelességtudóan gondoskodik kellemetlen, minden lében kanál anyósáról, miközben a rezsim

Historie a pověsti moravských hradů - Karel Kalláb Historie a pověsti moravských hradů - Karel Kalláb

Pokud se rádi touláte po pamětihodnostech naší rodné země a rádi se necháváte inspirovat místními legendami, zajímavostmi a typy k návštěvám méně známých míst, pak pro vás máme velmi vhodného pomocníka. Výpravy do bájí, historie a zajímavostí pětadvacítky nejvýznamnějších moravských jsou dokumentovány množstvím současných fotografií i dobových grafik, exkurzí do dávné i nedávné minulosti atd.

Vydavateľstvo Šarkan Biely tesák Vydavateľstvo Šarkan Biely tesák

Audiokniha Biely tesák, ktorú napísal Jack London. V jednom zo svojich najznámenších kultových dobrodužných diel, na ktorých vyrástlo množstvo čitateľov, Jack London pútavo rozpráva o životnom príbehu vlka v drsných podmienkach krásnej, ale drsnej aljašskej divočiny. Hoci zvierací hrdina (audio)knihy Biely tesák pochádza z divočiny chladného a nehostinného severu, musí sa podriaďovať nielen vlčím,

Saga Egmont B. J. Harrison Reads The Life and Adventures of Santa Claus (EN) Saga Egmont B. J. Harrison Reads The Life and Adventures of Santa Claus (EN)

The Life and Adventures of Santa Claus reveals the story behind the man we all know. In this children\'s fantasy story, baby Claus is discovered in a forest by a supreme immortal and placed in the care of a lioness and later a wood nymph. Claus is kind towards children and spends his time making toys for them, but not everyone is pleased with his activities and will do all they can to make it stop

A valószerűtlenség elmélete - Pavla Horáková A valószerűtlenség elmélete - Pavla Horáková

A regény elbeszélője, Ada az Interdiszciplináris Antropológiai Intézet fiatal kutatója, modern értelmiségi nő, aki igyekszik megtalálni az egyensúlyt karrier és magánélet között. Mindkét területen szerzett tapasztalatai érthetővé teszik szarkazmusát és egyéni humorát. Ada érdeklődését felkelti egy kolléganője eltűnt fiának ügye, melynek véletlenszerű morzsáiban összefüggéseket és törvényszerűségeket

Köszönöm a tüzet és más elbeszélések - Francis Scott Fitzgerald Köszönöm a tüzet és más elbeszélések - Francis Scott Fitzgerald

Egy-egy cigaretta időnként sokat jelentett neki. Végül is nehéz munkát végzett, és ha rágyújtott, ez azt jelentette, hogy pihenhet és kikapcsolódhat egy kicsit lelkileg. Özvegyasszony volt, rokonok, közeli hozzátartozók nélkül, s így senkinek sem írogathatott esténként, és ha egynél többször ment moziba hetente, akkor már megfájdult a szeme. Úgy hogy a cigaretta fontos pont lett életében a nap mint

Fiamért mindent - Jean Sasson Fiamért mindent - Jean Sasson

Marjam kislánykorától kezdve lázadozott a borzalmas, másodrendű lét ellen, amely afgán nőként a sorsául adatott. Miután gyermekként tanúja volt a nagyanyja és három nagynénje nyomorúságos életének, úgy döntött, hogy inkább fiú szeretne lenni. Később bátor és energikus kabuli kamaszként felháborodott, amikor az oroszok megszállták a hazáját. Nemtetszésének nyilvánosan is hangot adott, és végül el kellett

Angyalnyár - Cynthia Hand Angyalnyár - Cynthia Hand

A New York Times sikerlistájára is feljutott Cynthia Hand lebilincselő kisregénye az Angyalsors trilógia világában játszódik. Clara szabadulni igyekszik az emlékektől, amelyek Wyomingban kísértik, és a jövőre utaló látomásoktól, amelyekkel egyelőre nem képes szembenézni - ezért tökéletes menekülésnek tűnik, ha a nyarat Olaszországban tölti legjobb barátnőjével, Angelával... Amióta Angela az eszét tudja,

Keserű mandula - Palotai Boris Keserű mandula - Palotai Boris

A ?Keserű mandula egy magára maradt fiatalasszony sorsát ábrázolja: férjét, Kálóczy György vegyészmérnököt az ötvenes években ártatlanul letartóztatják.A regény arról a négy esztendőről szól, melyet a regény hősnője, Jovics Zsuzsa, emberi és világnézeti tisztaságát megőrizve, él át. Szenvedő, küszködő lélekkel járja végig életútjának sokszor igen keserves stációit. Pedig Zsuzsa boldogságra termett.

Cigányok - István Nemere Cigányok - István Nemere

Kik vannak csapdában? Csak a cigányok, vagy a magyarok is? Mit lehet tenni a rémisztő szegénység ellen? Valóban nem szeretnek dolgozni, vagy csak nem találnak munkát? Miért nincs igazi roma értelmiség? A szerző nem kíméli egyik oldalt sem, alaposan megkapják tőle a magukét a magyarok és a cigányok egyaránt.

Populárne produkty

Anička skřítek a Slaměný Hubert - Nezval Vítězslav
23,98 €
Uvedená cena je platná k 07.07.2024
Neslavné konce slavných - Vladimír Liška
12,44 €
Uvedená cena je platná k 07.07.2024
Už zase umieram - Števa Opremčáková
3,95 €
Uvedená cena je platná k 07.07.2024
Clarinet (Brymer Jack)
20,84 €
Uvedená cena je platná k 20.06.2024
Dali (Neret Gilles)
12,40 €
Uvedená cena je platná k 20.06.2024
Bright Shiny Morning (Frey James)
11,44 €
Uvedená cena je platná k 20.06.2024
Post-Apocalyptic Culture (Heffernan Teresa)
31,92 €
Uvedená cena je platná k 20.06.2024
Narrow Boat Engine Maintenance and Repair (Horton Stephanie L.)
26,08 €
Uvedená cena je platná k 20.06.2024
EASY STEPS 2
17,12 €
Uvedená cena je platná k 20.06.2024
Rozmaring és Tarack viselkedni tanul - Miklya Luzsányi Mónika
7,66 €
Uvedená cena je platná k 03.07.2024
Interpersonálna psychoterapia - Kolektív autorov,Anton Polák
17,98 €
Uvedená cena je platná k 03.07.2024
Proč máma nadává - Gill Sims
13,77 €
Uvedená cena je platná k 03.07.2024
Matěj Šindelář - Fabrizio Silei
15,15 €
Uvedená cena je platná k 03.07.2024
Skrze šílenství - Ondřej Sabo
3,50 €
Uvedená cena je platná k 03.07.2024
Dinozošit + 3D nálepky - Kolektív autorov
10,17 €
Uvedená cena je platná k 03.07.2024
Přiměřeně laskavé příběhy - Šárka Rosová Váňová
6,29 €
Uvedená cena je platná k 03.07.2024
Jak zhubnout břicho - Sarah Schocke
19,29 €
Uvedená cena je platná k 03.07.2024
Moja skvelá mama - Igloo Books
4,69 €
Uvedená cena je platná k 03.07.2024