Mi van akkor, ha kiderül, hogy az idegenek nemcsak köztünk vannak, de már évtizedek óta lopják a zenénket? Nick Carter (nem, nem az a Nick Carter) a zeneiparban dolgozik (de tényleg nem az a Nick Carter), szerzői jogi ügyvédként. Egy nap a szokásos rocker-kuncsaftoknál is különösebb látogatók állítanak be hozzá: egy iszlám fanatikusnak kinéző fickó lángvörös hajjal, valamint egy telt idomú apáca testre
Popis produktu
Mi van akkor, ha kiderül, hogy az idegenek nemcsak köztünk vannak, de már évtizedek óta lopják a zenénket? Nick Carter (nem, nem az a Nick Carter) a zeneiparban dolgozik (de tényleg nem az a Nick Carter), szerzői jogi ügyvédként. Egy nap a szokásos rocker-kuncsaftoknál is különösebb látogatók állítanak be hozzá: egy iszlám fanatikusnak kinéző fickó lángvörös hajjal, valamint egy telt idomú apáca testre feszülő hacukában. Két dolgot közölnek vele. Először is azt, hogy ők valójában földönkívüliek, másodszor pedig… nos, ez egy kicsit hosszabb lesz. Szóval a helyzet az, hogy az ő új időszámításuk szerinti Nulladik Évben érték el a földi rádióadások az ő vevőkészülékeiket, és azóta a galaxis minden népe valósággal rákattant az emberiség könnyed popzenéjére. Csakhogy egy idő után kiderült, hogy a hallgatásáért, és főleg a továbbsugárzásáért szerzői jogdíjat kellett volna fizetni. És mire idáig jutottak, matematikusaik és számítógépeik azt is kikalkulálták, hogy a jogdíjak mindenkit koldusbotra juttattak. A Föld lakói pedig egyszeriben a világegyetem urai lettek. Anélkül, hogy tudnának róla. Mivel az idegenek nem képesek a szükséges, orbitális összeget előteremteni, kidolgoztak egy alternatív megoldást az emberiség lenyugtatására: békében kéne nyugodniuk. Nick, a paragrafusturkász egyszeriben azt kapja feladatul, hogy 48 órán belül találjon valami megoldást az ügyre, különben a Földnek befellegzett. És akkor a dalnak minden értelemben vége lesz. Aki szereti Douglas Adamset és a csípős indiai kajákat, az mindenképp vegye meg ezt a könyvet… és mellé esetleg valami csípős indiait.
Sci-fi a fantasy
Vitajte na našom webe, kde sa zameriavame na žánre Sci-fi a fantasy v rámci kategórie Beletria. Ak patríte medzi fanúšikov týchto žánrov, ste tu správne!
Na našom webe nájdete široký výber kníh a poviedok, ktoré vás vtiahnu do fantastických svetov plných nekonečných možností. Prechádzajte naším katalógom plným nadpozemských bytostí, mystických príbehov a epických dobrodružstiev.
Naše knihy siahajú od klasikov žánru až po najnovšie bestsellery. Nech ste fanúšikom Star Wars, Hry o tróny alebo Harryho Pottera, u nás si nájdete to pravé čítanie pre seba. Ponúkame aj preklady diel mnohých svetoznámych autorov, ktorí vás zavedú do nových a fascinujúcich krajín a svetov.
Okrem samotných kníh nájdete na našom webe aj recenzie, odporúčania a diskusie o vašich obľúbených príbehoch. Môžete sa podeliť so spolučitateľmi o svoje dojmy a porovnať názory na rôzne knihy.
Ak ste novými žánrami sci-fi a fantasy, neváhajte sa pripojiť k našej komunite. Radi vám pomôžeme s výberom kníh, ktoré by vám mohli zaujať. Môžete tiež rôzne novinky a trendy v oblasti sci-fi a fantasy pravidelne sledovať na našom blogu.
Začnite objavovať nové svety a nekonečné príbehy s nami na našom webe. Zaregistrujte sa ešte dnes a začnite svoju cestu do nekonečna!
Autor | Robert Reid |
---|
SLOVENSKA_POSTA | 1,99 € |
---|---|
SLOVENSKA_POSTA_NAPOSTU_DEPOTAPI | 1,99 € |
EXPRES_KURIER | 2,99 € |
ZASILKOVNA | 2,09 € |