Mistaria ?titokzatos hely. A mágia mindennapos, az állatok királyságokban élnek és értik az emberi beszédet, az emberek, törpék, manók és más lények pedig megragadtak valahol a középkor és a kora újkor határán. Létezéséről nem tudnak az evilágiak, bár csak egy karnyújtás (és az Álca vékony rétege) választja el egymástól a két világot.Itt él a tizenhat éves Roland, a Mistariában Meredély-hegységnek,
Popis produktu
Mistaria ?titokzatos hely. A mágia mindennapos, az állatok királyságokban élnek és értik az emberi beszédet, az emberek, törpék, manók és más lények pedig megragadtak valahol a középkor és a kora újkor határán. Létezéséről nem tudnak az evilágiak, bár csak egy karnyújtás (és az Álca vékony rétege) választja el egymástól a két világot.Itt él a tizenhat éves Roland, a Mistariában Meredély-hegységnek, az Evilágban Zemplénnek nevezett vadregényes tájon az erdőben, egy óriási farkasfalka társaságában. Hogy miért? Mert csordásfarkas, vagyis farkasember. És az avilágiak nem tűrik meg maguk közt a fajtáját. Az egyetlen ember, akivel kapcsolatot ápol, a Vadon vénséges Varázslója, a táltos Wlottenill – egészen addig, míg egy napon (miközben egy „apró szívességet” tesz az öreg varázslónak), találkozik az elbűvölő evilági lánnyal, Szandrával. Kapcsolatuk gyorsan mélyülni kezd, ám ezt se a farkasok, se Wlottenill nem nézi jó szemmel. S ha mindez nem lenne elég további bonyodalmak adódnak: a ravasz, kíméletlen és gazdag előkelő család, a rossz hírű Marothanok egyre nagyobb érdeklődést tanúsítanak a Meredély-hegység felé, s nem kétséges, ennek középpontjában Roland áll. Budapestről pedig útnak indul egy tinédzsertársaság, hogy kempingezzenek a Zemplénben – köztük Kristóffal, Márkkal és Patrikkal, akik nyakig belekeverednek az eseményekbe. Létezhet-e bármilyen kapcsolat két külön világban élő ember között? Roland valóban olyan mogorva és borúlátó, mint első látásra tűnik, vagy csak színjáték az egész? Ki az a titokzatos lány, akit Kristóf megpillant a hajnali Zemplénben? Mik laknak a Nyírerdőben? És legfőképp: miért érdekli a Marothanokat egy árva, nincstelen csordásfarkas?
Sci-fi a fantasy
Vitajte na našom webe, kde sa zameriavame na žánre Sci-fi a fantasy v rámci kategórie Beletria. Ak patríte medzi fanúšikov týchto žánrov, ste tu správne!
Na našom webe nájdete široký výber kníh a poviedok, ktoré vás vtiahnu do fantastických svetov plných nekonečných možností. Prechádzajte naším katalógom plným nadpozemských bytostí, mystických príbehov a epických dobrodružstiev.
Naše knihy siahajú od klasikov žánru až po najnovšie bestsellery. Nech ste fanúšikom Star Wars, Hry o tróny alebo Harryho Pottera, u nás si nájdete to pravé čítanie pre seba. Ponúkame aj preklady diel mnohých svetoznámych autorov, ktorí vás zavedú do nových a fascinujúcich krajín a svetov.
Okrem samotných kníh nájdete na našom webe aj recenzie, odporúčania a diskusie o vašich obľúbených príbehoch. Môžete sa podeliť so spolučitateľmi o svoje dojmy a porovnať názory na rôzne knihy.
Ak ste novými žánrami sci-fi a fantasy, neváhajte sa pripojiť k našej komunite. Radi vám pomôžeme s výberom kníh, ktoré by vám mohli zaujať. Môžete tiež rôzne novinky a trendy v oblasti sci-fi a fantasy pravidelne sledovať na našom blogu.
Začnite objavovať nové svety a nekonečné príbehy s nami na našom webe. Zaregistrujte sa ešte dnes a začnite svoju cestu do nekonečna!
Autor | Cserni András |
---|
SLOVENSKA_POSTA | 1,99 € |
---|---|
SLOVENSKA_POSTA_NAPOSTU_DEPOTAPI | 1,99 € |
EXPRES_KURIER | 2,99 € |
ZASILKOVNA | 2,09 € |