Pi Patel különös fiú. Egyesek szerint (közéjük tartoznak a szülei is) bogaras. Tizenhat évesen elhatározza, hogy nemcsak hindu akar lenni (születésénél fogva az), hanem keresztény és muszlim is. Megkeresztelkedik, és beszerez egy imaszőnyeget is. Hősünknek már a neve is furcsa: keresztnevét - Piscine Molitor - egy párizsi uszodáról kapta. Iskolatársai persze Pisisnek csúfolják, mire ő lerövidíti a
Popis produktu
Pi Patel különös fiú. Egyesek szerint (közéjük tartoznak a szülei is) bogaras. Tizenhat évesen elhatározza, hogy nemcsak hindu akar lenni (születésénél fogva az), hanem keresztény és muszlim is. Megkeresztelkedik, és beszerez egy imaszőnyeget is. Hősünknek már a neve is furcsa: keresztnevét - Piscine Molitor - egy párizsi uszodáról kapta. Iskolatársai persze Pisisnek csúfolják, mire ő lerövidíti a nevét, és a gyengébbek kedvéért felírja a táblára: ? = 3,14. Az is furcsa, hogy egy állatkertben lakik Pondicherry városában, amelynek apja a tulajdonosa és a vezetője. És éppen itt kezdődnek a bajok: az állatkert nem jövedelmező - a család úgy dönt, hogy eladja az állományt, s átköltöznek Kanadába. Az Észak-Amerikába szánt példányok egy része velük utazik a Cimcum nevű teherhajón. A hajó egy éjszaka valahol a Csendes-óceán kellős közepén elsüllyed. Az egyetlen túlélő Pi Patel - valamint egy mentőcsónak-rakományra való állat: egy zebra, egy orangután, egy hiéna - és egy bengáli tigris! Kezdetét veszi a jámbor, vallásos és vegetáriánus Pi több mint kétszáz napos hányódása a végtelen vizeken. Vajon mennyi és miféle leleményességre van szükség ahhoz, hogy egy kamasz gyerek meg egy két és fél mázsás tigris kialakítson valamiféle békés egymás mellett élést? S ha ez sikerül is, honnan és hogyan szereznek ételt-italt ilyen hosszú időn át? Egyáltalán: mivel telhet ilyen hosszú idő a végtelen, de korántsem kihalt tengeren? Milyen kalandok, milyen élmények várnak rájuk? Meg lehet-e úszni ép ésszel az ilyesmit?
Beletria - ostatné
Vítajte v kategórii Beletria - ostatné! Táto podkategória ponúka širokú váhu kníh z rôznych žánrov a tematík, ktoré nezapadajú do konkrétnych podkategórií v rámci beletrie. Pre tých, ktorí hľadajú knihu mimo obvyklých žánrov, prinášame unikátne príbehy a literárna diela, ktoré vás pohladia po duši a rozšíria vašu predstavivosť.
V tejto podkategórii nájdete autentické knihy, ktoré nezapadajú jednoznačne do sci-fi, fantasy, romantiky ani do detektívky. Môžete tu objaviť skrýš pre originálne diela, pre ktoré sa nenašlo konkrétne miesto niekde inde. Medzi týmito knihami sa skrývajú príbehy, ktoré poskytnú oddech od štandardných žánrov.
Od neobvyklých autobiografií a cestopisov po jedinečné eseje a básnické zbierky, táto podkategória ukrýva nekonečné možnosti objavovania nových literárnych vodcov. Ak sa chcete ponoriť do zvláštneho a jedinečného sveta slov, potom je táto sekcia ako stvorená práve pre vás.
Knižný výber v tejto podkategórii je starostlivo zhromaždený, aby uspokojil rôzne vkusy a preference čitateľov. Každá kniha, ktorú tu nájdete, je starostlivo vybraná pre svoju originalitu, kvalitu a schopnosť príbehu vás zaujať od prvej strany až do poslednej.
Ak rád objavujete nové literárne diela, ktoré nie sú jednoznačne zaradené do konkrétneho žánru, ste na správnom mieste. Prelistujte naše knižné tituly v podkategórii Beletria - ostatné a nájdite nový poklad pre svoju knižnicu. Nech už preferujete lyrické básne, filozofické eseje alebo originálnu prózu, sme presvedčení, že tu získate skvelý zážitok a objavíte nových obľúbených autorov. Vstúpte do fascinujúceho sveta literatúry, kde sa každá strana stáva dobrodružstvom.