Az "Igazából mennyország" az elmúlt évek egyik legnagyobb könyvsikere, 2010 novembere óta vezeti az amerikai sikerlistákat. Nemcsak azért, mert egy tüneményesen megírt történet, hanem mert Colton Burpo, a klinikai halálon átesett kisfiú esete a szkep tikusokat is elbizonytalanította, a viták megtöltötték a sajtót, hírtelevíziók is foglalkoztak vele. Egy négyéves kisfiúnak műtét közben leállt a szíve,
Popis produktu
Az "Igazából mennyország" az elmúlt évek egyik legnagyobb könyvsikere, 2010 novembere óta vezeti az amerikai sikerlistákat. Nemcsak azért, mert egy tüneményesen megírt történet, hanem mert Colton Burpo, a klinikai halálon átesett kisfiú esete a szkep tikusokat is elbizonytalanította, a viták megtöltötték a sajtót, hírtelevíziók is foglalkoztak vele. Egy négyéves kisfiúnak műtét közben leállt a szíve, de az orvosoknak sikerült újraéleszteniük. Amikor magához tért, csupa olyasmiről kezdett mesélni, amiről valójában nem is tudhatott. A mennyországban járt, és arról beszélt, hogy lenézett az orvosra, aki operálta, és látta a várószobában imádkozó apját is. A családja nem tudta, mit gondoljon, de a kisfiú megdönthetetlennek látszó bizonyítékokkal állt elő. Elárulta, hogy találkozott meg sem született nővérével, akiről senki sem tett említést neki. Találkozott dédapjával, aki születése előtt harminc évvel halt meg, a beszélgetéseikből pedig olyan részletek derültek ki, amelyekről senkitől sem tudhatott. Colton leírja a lovat, amit csak Jézus tud megülni, mesél arról, milyen "igazááán nagy" Isten és a trónusa, és hogy a Szentlélek hogyan "bocsát le fentről erőt", hogy segítsen rajtunk. A történet, amelyet édesapja mond el, de gyakran Colt on saját szavaival, megindítóan egyszerű üzenetet hordoz arról, hogy a mennyország valóban létezik. És arról, hogy az embereknek fel kell készülniük a végső összecsapásra.
Beletria - ostatné
Vítajte v kategórii Beletria - ostatné! Táto podkategória ponúka širokú váhu kníh z rôznych žánrov a tematík, ktoré nezapadajú do konkrétnych podkategórií v rámci beletrie. Pre tých, ktorí hľadajú knihu mimo obvyklých žánrov, prinášame unikátne príbehy a literárna diela, ktoré vás pohladia po duši a rozšíria vašu predstavivosť.
V tejto podkategórii nájdete autentické knihy, ktoré nezapadajú jednoznačne do sci-fi, fantasy, romantiky ani do detektívky. Môžete tu objaviť skrýš pre originálne diela, pre ktoré sa nenašlo konkrétne miesto niekde inde. Medzi týmito knihami sa skrývajú príbehy, ktoré poskytnú oddech od štandardných žánrov.
Od neobvyklých autobiografií a cestopisov po jedinečné eseje a básnické zbierky, táto podkategória ukrýva nekonečné možnosti objavovania nových literárnych vodcov. Ak sa chcete ponoriť do zvláštneho a jedinečného sveta slov, potom je táto sekcia ako stvorená práve pre vás.
Knižný výber v tejto podkategórii je starostlivo zhromaždený, aby uspokojil rôzne vkusy a preference čitateľov. Každá kniha, ktorú tu nájdete, je starostlivo vybraná pre svoju originalitu, kvalitu a schopnosť príbehu vás zaujať od prvej strany až do poslednej.
Ak rád objavujete nové literárne diela, ktoré nie sú jednoznačne zaradené do konkrétneho žánru, ste na správnom mieste. Prelistujte naše knižné tituly v podkategórii Beletria - ostatné a nájdite nový poklad pre svoju knižnicu. Nech už preferujete lyrické básne, filozofické eseje alebo originálnu prózu, sme presvedčení, že tu získate skvelý zážitok a objavíte nových obľúbených autorov. Vstúpte do fascinujúceho sveta literatúry, kde sa každá strana stáva dobrodružstvom.