Az Iszlám Szent Háború manapság nem messzi múlt, vallási belügy többé; fenyegetése a médián keresztül eléri még azt is, aki nem a saját bőrén kénytelen tapasztalni. Ki tudja, hol áll meg, kit hogyan talál meg? A világ egyik legszövevényesebb mozgalmáról temérdek könyv született, Gilles Kepel, a párizsi Institut d'études politiques professzora, a muzulmán világgal foglalkozó doktori program vezetője
Popis produktu
Az Iszlám Szent Háború manapság nem messzi múlt, vallási belügy többé; fenyegetése a médián keresztül eléri még azt is, aki nem a saját bőrén kénytelen tapasztalni. Ki tudja, hol áll meg, kit hogyan talál meg? A világ egyik legszövevényesebb mozgalmáról temérdek könyv született, Gilles Kepel, a párizsi Institut d'études politiques professzora, a muzulmán világgal foglalkozó doktori program vezetője ebben a műben célratörő alapossággal foglalja össze az iszlamista harcok és mozgalmak történetét. Az iszlamizmus a második világháborút követően hihetetlenül rövid ido alatt hódított teret; ebben számos tényező játszott közre, például az analfabetizmus felszámolása is az arab világban. Az olajdollárok szerepe sem mellékes, ez a hatás osztotta ketté az arab-muzulmán tábort iszlám-fundamentalista, illetve nyugat-párti (de bizonyos szempontból nem kevésbé fundamentalista, radikális) államokra. A síiták és a szunniták európai fővel szinte felfoghatatlan tömegméretű vallási merényleteinek krónikája tovább bonyolítja a képet. Kepel szerint az iszlamizmus megtorpanásának tünete a világterrorizmus, s nem látja másképpen a 2001. szeptember 11-i New York-i események tükrében sem (melyeket megelőzött e könyv első kiadása): az iszlám fundamentalista államok kora lejárt, az iszlám idáig sosem látott konfliktusai közepette is kialakulóban van valamiféle iszlám-muzulmán demokrácia a modernizálódás, a békevágy jegyében. A napi események híreivel elárasztott olvasó tehát nem csak tájékozottságra tehet szert, lelkierőt is meríthet ebből a lebilincselően megírt könyvből.
Beletria - ostatné
Vítajte v kategórii Beletria - ostatné! Táto podkategória ponúka širokú váhu kníh z rôznych žánrov a tematík, ktoré nezapadajú do konkrétnych podkategórií v rámci beletrie. Pre tých, ktorí hľadajú knihu mimo obvyklých žánrov, prinášame unikátne príbehy a literárna diela, ktoré vás pohladia po duši a rozšíria vašu predstavivosť.
V tejto podkategórii nájdete autentické knihy, ktoré nezapadajú jednoznačne do sci-fi, fantasy, romantiky ani do detektívky. Môžete tu objaviť skrýš pre originálne diela, pre ktoré sa nenašlo konkrétne miesto niekde inde. Medzi týmito knihami sa skrývajú príbehy, ktoré poskytnú oddech od štandardných žánrov.
Od neobvyklých autobiografií a cestopisov po jedinečné eseje a básnické zbierky, táto podkategória ukrýva nekonečné možnosti objavovania nových literárnych vodcov. Ak sa chcete ponoriť do zvláštneho a jedinečného sveta slov, potom je táto sekcia ako stvorená práve pre vás.
Knižný výber v tejto podkategórii je starostlivo zhromaždený, aby uspokojil rôzne vkusy a preference čitateľov. Každá kniha, ktorú tu nájdete, je starostlivo vybraná pre svoju originalitu, kvalitu a schopnosť príbehu vás zaujať od prvej strany až do poslednej.
Ak rád objavujete nové literárne diela, ktoré nie sú jednoznačne zaradené do konkrétneho žánru, ste na správnom mieste. Prelistujte naše knižné tituly v podkategórii Beletria - ostatné a nájdite nový poklad pre svoju knižnicu. Nech už preferujete lyrické básne, filozofické eseje alebo originálnu prózu, sme presvedčení, že tu získate skvelý zážitok a objavíte nových obľúbených autorov. Vstúpte do fascinujúceho sveta literatúry, kde sa každá strana stáva dobrodružstvom.