Ha a Habsburgok életkörülményeiről tájékozódnánk, sokat hallhatnánk nagyúri méltóságról, csillogásról, gazdagságról, no meg házaspárokról, akik- ahogy illik- boldogságuk megteremtésének és gyermekeik nevelésének szentelték életüket. Sokuk valóban így élt. Akadtak azonban olyanok is, akik inkább polgári élvezeteknek hódoltak, az államérdeket és a méltóságot pedig a megfelelő skatulyába helyezték. Közéjük
Popis produktu
Ha a Habsburgok életkörülményeiről tájékozódnánk, sokat hallhatnánk nagyúri méltóságról, csillogásról, gazdagságról, no meg házaspárokról, akik- ahogy illik- boldogságuk megteremtésének és gyermekeik nevelésének szentelték életüket. Sokuk valóban így élt. Akadtak azonban olyanok is, akik inkább polgári élvezeteknek hódoltak, az államérdeket és a méltóságot pedig a megfelelő skatulyába helyezték. Közéjük tartozott maga a hagyománytiszteletéről híres I. Ferenc császár is. Buzgón "megcselekedte, am it megkövetelt a haza": négyszer házasodott, mindannyiszor rangjához méltóan. A földi boldogságot mégis egy másik nőnél lelte meg. Lánya, Mária Lujza, Napóleon felesége Adam Niepperg grófnak szült törvénytelen utódokat. János főherceg is alaposan fel borzolta a császári család kedélyeit, amikor elvette a polgári származású Anna Plochlt. Vilmos főherceg, a német lovagrend tagja szüzességi fogadalmat tett, és suba alatt élte ki szenvedélyeit. Lujza trónörökösnő Toselliné, Rudolf trónörökös lánya pe dig Pletznekné lett. Szalvátor Lajos, a művész és forradalmár a saját neméhez tartozókat részesítette előnyben. Fivére, Szalvátor János tengerészként lelte halálát a Horn-fok közelében. Ferenc József a férjezett Katharina Schrattot szerette, és mára már az sem titok, hogy fia, Rudolf a könnyűvérű hölgyek társaságában érezte jól magát. A császári család szerelmi élete mindmáig bővelkedik kalandos történetekben.
Náboženstvo - ostatné
Vitajte na našom webovom portáli zameranom na náboženstvo. V rámci kategórie "Náboženstvo - ostatné" ponúkame široké spektrum informácií a materiálov pre všetkých, ktorí sa zaujímajú o náboženské témy mimo hlavných tradičných náboženstiev.
Táto podkategória je určená pre tých, ktorí majú záujem preskúmať a objaviť rôzne náboženské prístupy, ktoré nepatria do hlavných smerov, ako je kresťanstvo, islam alebo buddhizmus. Tu sa zameriavame na náboženské školy, hnutia, filozofické prúdy a duchovné tradície, ktoré môžu poskytnúť nové pohľady na duchovný svet.
Na našom webe nájdete články, videá a diskusie zamerané na rôzne aspekty náboženských tém v tejto podkategórii. Môžete sa oboznámiť s históriou a vývojom jednotlivých náboženských hnutí, ich náukou a praktikami. Poskytujeme tiež priestor pre diskusie o vplyve týchto náboženských prístupov na spoločnosť a kultúru.
Náš web je otvorený pre každého, bez ohľadu na jeho vierovyznanie či presvedčenie. Veríme, že vzájomné poznávanie a rešpekt voči náboženskej viacnásobnosti prispieva k obohacovaniu a pochopeniu medzi rôznymi náboženskými komunitami.
Ak máte záujem o objavovanie nových náboženských smerov a hľadanie spoločného duchovného podhubia, neváhajte navštíviť našu podkategóriu "Náboženstvo - ostatné". Tešíme sa na vašu účasť a príspevky v diskusiách a veríme, že náš web vám poskytne užitočné informácie a inšpiráciu v oblasti náboženstva.
Autor | Gabriele Praschl-Bichlerová |
---|---|
Autor | Krisztina Meskó |
GLS | 3,89 € |
---|