A hegyekkel és erdőkkel körülvett, a civilizációtól elszigetelt falucskából már sok éve eltűntek az állatok – mindenfajta állat. A felnőttek még emlékeznek rájuk, olykor-olykor a fülükbe cseng még a gyermekek számára már ismeretlen nyerítés, bégetés, röfögés, ugatás és az ezerféle madárdal, néha tévedésből még morzsát szórnak a nem létező galambok elé vagy hálót vetnek a rég nem látott halaknak. A
Popis produktu
A hegyekkel és erdőkkel körülvett, a civilizációtól elszigetelt falucskából már sok éve eltűntek az állatok – mindenfajta állat. A felnőttek még emlékeznek rájuk, olykor-olykor a fülükbe cseng még a gyermekek számára már ismeretlen nyerítés, bégetés, röfögés, ugatás és az ezerféle madárdal, néha tévedésből még morzsát szórnak a nem létező galambok elé vagy hálót vetnek a rég nem látott halaknak. A gyerekek kérdésére azonban, hogy hogyan és miért történhetett meg mindez, mindig csak konok hallgatás a válasz. Először Nimi, a szeleburdi kisfiú indul el az erdőbe, hogy kiderítse a titkot, de „nyerítőkórral” megfertőzve tér vissza, így nem tud beszámolni arról, mit is látott odakint. Két osztálytársát, Maját és Matit azonban nem hagyja nyugodni a rejtély, ezért ők is elindulnak az erdő mélyére. Sok rémületes és szépséges kaland után végül találkoznak a rettegett hegyi ördöggel, Nahival, aki feltárja előttük a régmúlt titkait. A gyerekek ráébrednek: nem a gonosz szellemnek, hanem a lent élő emberek szívének kell megváltoznia, hogy az állatok és velük az őszinte, gúny és megvetés nélküli szeretet visszaköltözhessen a faluba. Ámosz Oz, Izrael leghíresebb írója, ezúttal egy felnőtteknek és gyermekeknek szóló, varázslatos atmoszférájú mesét írt. Egy nagy író felejthetetlenül fájdalmas és szép rajza ez egy misztikus helyről, ahol mindenki az ismeretlentől való félelem foglya, s ahol inkább felejtenek és felejtésre nevelnek, ahelyett hogy megpróbálnák visszaszerezni egykori életüket.
Svetová beletria
Vitajte v sekcii Svetová beletria, kde môžete objaviť fascinujúci svet kníh od svetoznámych autorov z celého sveta. Ponúkame široký výber z rôznych žánrov a námetov, aby sme uspokojili vkus a záujmy náročných čitateľov.
V našom výbere nájdete jedinečné diela talianskych romantikov, francúzskych avantgardistov, britských klasikov a mnoho ďalších autorov, ktorí písali a píšu dojemné príbehy, ktoré hlboko rezonujú v srdci a myšlienkach čitateľov.
Či už ste fanúšikom dobrodružstva, histórie, mysterióznych thrillerov alebo romantickej literatúry, u nás nájdete knihy, ktoré vás pohltia od prvej strany a nebude vám chýbať ani odvážna fantázia autorov, vyjadrujúcich svoje myšlienky a pocity prostredníctvom umenia slova.
V našich príbehoch sa preplietajú rôzne kultúry, osobnosti a časové obdobia, prinášajúc unikátne pohľady na svet a otvárajúc diskusiu o dôležitých témach, ako je láska, vojna, sebahľadanie a ľudská existencia. Rozmanitosť našich autorov a ich nápadov vám garantuje, že tu nájdete knihu, ktorá vás prenikne a obohatí vaše čitateľské skúsenosti.
Nech už túžite po tom, aby vás príbeh vtiahol do sveta nedočkavého napätia alebo hlbokého emocionálneho zážitku, naše príbehy vás presne tam zavedú. Prehĺbte sa do stránok našich kníh a objavte nové svety, ktoré vás nechajú zamyslieť a snívať.
Staňte sa súčasťou nášho literárneho spoločenstva, kde vášeň pre čítanie a zdieľanie skúseností naberá nový rozmer. V našej ponuke nájdete nielen najnovšie bestsellery, ale aj skvosty z minulosti, ktoré si zaslúžia byť odkryté a ocenené.
Svetová beletria je cesta poznaním nových krajín, odhalením hĺbky ľudskej duše a objavením rôznorodých perspektív. Prepojte sa s autormi z celého sveta a nájdite knihy, ktoré vás neprestávajú zaujímať. Vstúpte do nášho sveta Svetovej beletrie už dnes!
Autor | Amos Oz |
---|
GLS | 3,89 € |
---|